2008. szeptember. 23. 18:28 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 23. 18:59 Itthon

Stumpf beperli Dávid Ibolyát

Bepereli Dávid Ibolyát, a Magyar Demokrata Fórum elnökét Stumpf István - közölte a volt kancelláriaminiszter jogi képviselője.

Szalay Péter közleménye szerint Stumpf István azért döntött így, mert "az MDF elnöke több kijelentésében azt a hamis látszatot keltette, hogy az Orbán-kormány kancelláriaminisztere megfigyeltette azzal a célzattal, hogy beleavatkozzék egy párt életébe, lejárassa, félreállíthassa annak vezetőjét". "Ezek a kijelentések valótlanok", ezért Stumpf István úgy véli, megsértették jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát - tartalmazza a közlemény. 
 
Dávid Ibolya, az MDF elnöke másfél hete fordult az ügyészséghez és a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI), mert egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt azóta visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. 
 
A pártelnök monogramokat használva közölte: a hangfelvétel szerint Tombor András - Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója - az UD Zrt. vagyonvédelmi céget azzal bízta meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő adatokat. Az eredeti felvétel a hvg. hu portálra is felkerült. A hangfelvétel szerint a megbízás mögött Almássy Kornél áll, a párt élén történő váltást pedig "Stumpfék" pénzelik. Stumpf István visszautasította, hogy bármi köze volna az ügyhöz.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.