2008. szeptember. 11. 13:13 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 11. 13:26 Itthon

Gyurcsány nagyon szeretné, az SZDSZ inkább tárgyalna róla

Az SZDSZ-frakció tagjai azt kérték saját tárgyalódelegációjuktól, hogy ne a szakértői kormányról, hanem tartalmi ügyekről egyeztessenek az MSZP-vel. Horn Gábor szerint később elő fog kerülni a téma.

A liberális politikusok ezt a kérésüket az MTI-nek azzal magyarázták, hogy a parlamenti képviselőcsoportban nincs elegendő támogatottsága a szakértői kormánynak – mondták név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es képviselők.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője közölte: a megbeszélés elején pártja leszögezte, nem tekintik tárgyalási alapnak a Megegyezés című programot, amit a szocialisták tudomásul vettek. Mint mondta, sorra vették a legfontosabb feladatokat, és a jövő héten ezek tartalmi elemeiről egyeztetnek majd.

Arra a kérdésre, hogy a szakértői kormányról miért nem tárgyaltak, Horn Gábor azt mondta, ezen a megbeszélésen nem arról volt szó, hogyan, milyen kormány, milyen felhatalmazás mellett tudná végrehajtani a szükséges intézkedéseket, de később ez a kérdés is elő fog kerülni.

SZDSZ-es források szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt az egyeztetésen, hogy nagyon szeretne együttműködni, míg Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke inkább a tárgyalások folytatását szorgalmazta. Szocialista források ehhez azt tették hozzá, hogy a kormányfő bevezetőjében az ország érdekében való együttműködést szorgalmazta.

Az MTI értesülései szerint a délelőtti egyeztetésen egy „félmondattal” említették meg a liberálisok, hogy a szakértői kormány lenne a legjobb megoldás, és fenntartják a Megegyezés című program és a kormány munkájával kapcsolatos kifogásaikat, de nem erről akarnak tárgyalni.

Végül az MSZP és az SZDSZ abban állapodott meg, hogy ki kell mozdulni a politikai patthelyzetből, közös megoldást keresve. Az előre hozott választásokról sem volt szó, az MTI mindkét féltől származó információi szerint ehelyett úgy fogalmaztak a tárgyaláson, hogy az ország előtt álló kihívásokra kell megoldást találni.

A sajtótájékoztatókon elhangzott, hogy a jövő héten a szakpolitikai kérdésekről egyeztetnek. A Megegyezés programjából következő, a felelősöket és a határidőket tartalmazó középtávú kormányzati munkatervet már elkészítették a szocialisták, akik ezzel érkeznek az újabb fordulóra.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.