2008. szeptember. 11. 11:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 11. 12:07 Itthon

Nem tetszik Almássy ténykedése az "öreg" MDF-eseknek

Az MDF túlélése szempontjából károsnak tartja Dávid Ibolya és Almássy Kornél vetélkedését a párt néhány prominense, akik nyilatkozatukban összefogást és egységet sürgettek, s kiálltak a jelenlegi pártelnöknő mellett.

Mások mellett Boross Péter, Herényi Károly, Hock Zoltán, Csapody Miklós és Pettkó András is aláírta azt az MDF berkeiben terjesztett nyilatkozatot, amely a párt egységét és összefogását szorgalmazza, károsnak állítva be Dávid Ibolya jelenlegi pártelnök és a tisztségére pályázó Almássy Kornél vetélkedését. A nyilatkozat szerint az ország „egyre mélyülő válságba sodródik”, a pártok „taktikai játszmái” pedig csak tovább rontják a közviszonyokat.

Az előrehozott választás mellett kardoskodó MDF-nek éppen ezért a – nyilatkozat jóslata szerint – „következő év elejére várható” országggyűlési választásokra kell koncentrálnia az aláírók szerint, akik úgy vélik: sikeresen csak akkor szerepelhet a pártjuk a megméretésen, ha összefogás van.

Az aláírók emlékeztetnek arra, hogy a párt – egy korábbi testületi döntés alapján – a tisztviselők újraválasztására készül, ezért a belső vetélkedés elkerülhetetlen. De hangsúlyozzák, hogy a „megosztó jellegű vetélkedés” káros és rontja az MDF esélyeit. Feltehetőleg Almássy Kornélra utalva azt írják, hogy a párt vezetői továbbra is a fiatalabb generáció politikai szerepvállalásának erősítését szeretnék, de károsnak ítélik a „megfelelő felkészültség és közismertség nélküli politikai ambíciókat”. Éppen ezért a nyilatkozat aláírói Dávid Ibolya elnöki mandátumának meghosszabbítása mellett állnak ki.

A pártelnöki pozícióért ringbe szálló Almássy Kornél szerint a 2006-os, kizárólag Dávid Ibolyára épített kampány mögött nem volt hátország, és most már több kell ahhoz, hogy a társadalom elhiggye: az MDF adott esetben képes a kormányzás felelősségét is elvállalni. A Magyar Demokrata Fórum szeptember 27-én tartja tisztújító küldöttgyűlését.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.