2008. szeptember. 09. 09:07 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 09. 09:07 Itthon

Kábellopás miatt késnek a vonatok

Több vasúti kábelt is elloptak és elvágtak az éjszaka folyamán Tatbánya és Szárliget között, ezért a Budapest-Hegyeshalom vonalon 10-30 perc késéssel közlekednek a vonatok.

A bűncselekmény következtében a vonatok csak fokozott biztonsági előírások mellett közlekednek addig, amíg helyre nem állítják a hibát. Ez a MÁV közleménye szerint egész nap eltart majd.

A tatabányai elágazásnál az előzetes jelentések alapján az összes vasúti kábelt elvágták, megrongálták, illetve eltulajdonítottak belőlük. A bűncselekmény következtében a két állomás között a biztosítóberendezés nem működik; a szakemberek megkezdték a kábelek pótlását és helyreállítását.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.