2008. augusztus. 27. 13:26 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 04. 14:52 Itthon

A KDNP ismét benyújtja nyugdíjreform-tervét

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az ősz folyamán ismét benyújtja az Országgyűlésnek nyugdíjtörvény javaslatát, amelyet az elmúlt hónapokban a Barankovics Alapítvány a legfrissebb adatokkal korrigált, és ennek megfelelően elkészítette a háttérszámításokat is; mindez most egy kötetben jelent meg - mondta a párt elnök-frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Semjén Zsolt közölte: a nyugdíjrendszer nagyon összetett, ezért tartották fontosnak, hogy az ide kapcsolódó törvényjavaslatokat, illetve ezek háttérszámításait, háttértanulmányait kötetbe rendezve adják közre az érdeklődők számára. Reményeik szerint e munka alapján elindul egy szakmai vita arról, milyen legyen hosszú távon a magyar nyugdíjrendszer.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a Barankovics Alapítvány 2007-ben kidolgozta nyugdíjreform-javaslatát, ami Magyarország nyugdíjrendszerének teljes körű megújítását tartalmazza. Ezt a reformjavaslatot kodifikálva, háttértanulmányokkal együtt könyv alakban akkor már megjelentették, így bocsátották szakmai vitára. Semjén Zsolt megjegyezte: ezt a törvényjavaslatot a kormányoldal akkor az Országgyűlésben elutasította, ám - információik szerint - a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó egyes részleteket a pénzügyi tárca átvette, és ősszel a Ház elé kerülő törvényjavaslatuk tartalmazni fogja. Most a legfrissebb adatokkal korrigálták a korábbi reformjavaslatot.

A részletekről Mészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriumának elnöke közölte: a következő időszakban nyugdíjba vonulók nyugdíja nagyban függ az egyes ember aktív korában tett erőfeszítéseitől, azaz attól, mennyit nyugdíjat fizetett be a kasszába. Aki többet fizetett, annak több lesz a nyugdíja is. Egyéni "eszmei számlákon" lennének nyilvántartva a befizetések, s egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer megalkotásáról van szó


 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.