2008. augusztus. 22. 10:58 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 22. 11:09 Itthon

Kulcsár-per: az ügyészséget támadta a bíróságon Kerék Csaba

Kulcsár Attila "bizonyítékgyárrá" változott - mondta Kerék Csaba másodrendű vádlott, aki az ügyészséget is vádolta az utolsó szó jogán a Fővárosi Bíróságon pénteken.

A tárgyalás iratismertetéssel kezdődött, majd ügyvédi felszólalásokat követően a 24 vádlott utolsó szó jogán előadott védekezésére kerül sor. Az előzetes tervek szerint még ezen a tárgyaláson kihirdethetik az elsőfokú ítéletet.

Kulcsár Attila elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán nem kívánt semmit előadni, mert - mint mondta - amit tudott, azt már elmondta. Kulcsár korábban beismerő és társait is terhelő vallomásokat tett, szinte egyedüliként a kéttucatnyi vádlott közül.

Kerék Csaba ugyanakkor ártatlanságát hangoztatta. Állítása szerint csak azért került a vádlottak padjára, mert Kulcsár rá vallott. A másodrendű vádlott szerint a vádirat 80 százaléka Kulcsár vallomásain alapszik, szerinte az ügyészség és Kulcsár "egyeztettek", ami nem törvényes, mert ilyen módon bizonyítékokat lehet előállítani.

Az eljárás során Kulcsár Attila korábban magát és társait is terhelő vallomásokat tett, amelyek szerint akkor, amikor a K&H Equities brókercégnél dolgozott, egyik vádlott-társa bírta rá arra, hogy az ügyfelek pénzét tudtuk és beleegyezésük nélkül felhasználják. Kulcsár vádlott-társai javarészt tagadták bűnösségüket, védőik pedig felmentést kértek.

Az ügyészség nyolcmilliárd forintot meghaladó kárról beszélt az egyik korábbi tárgyaláson, a K&H Equities sértetti képviselője is ekkora polgári jogi igényt tartott fenn. A különböző eljárások adatai szerint jogerős ítéletek és peren kívüli egyezségek során eddig 11 milliárdot fizettek ki a brókerbotrányban, 32 milliárdnyi követelés jelenleg is függőben van, az összes veszteség megközelítheti a 46 milliárdot.

A fél évtizede, 2003 nyarán kirobbant brókerbotrány ügyében három éve emelt vádat az ügyészség, 1998 és 2003 között elkövetett több milliárdos sikkasztás, pénzmosás, okirat-hamisítás, bűnpártolás és más bűncselekmények miatt. Az elsőfokú büntetőper 2005-ben kezdődött el a Fővárosi Bíróságon. Fellebbezések esetén az ügy az ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.