2008. augusztus. 06. 10:53 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 06. 10:48 Itthon

Újabb drogos halt meg Budapesten

Egy újabb, szombat óta immár a hatodik kábítószer-fogyasztó halt meg a kedd esti órákban Budapesten – közölte Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese szerdán. Négy nap alatt ez már a hatodik haláleset.

Az MTI értesülése szerint a 21 éves fiatalember halálát a drog okozta. Az elhunyt férfit egy kőbányai lakásban találták meg, a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, és közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, valamint a kábítószer eredetét. A BRFK szerint a mostani eset nem hozható összefüggésbe a korábbi tragédiákkal.

Legutóbb hétfőn halt meg egy kábítószer-fogyasztó 32 éves nő egy XI. kerületi, Fehérvári úti lakásban. Egyelőre nem tudni biztosan, drogtúladagolás okozta-e a halálát.

Szombaton éjjel négy ember holttestét találták meg Budapesten, akiknek halálát valószínűleg a korábbinál erősebb hatóanyagú heroin okozta. A főváros III. kerületében egy 30 éves férfit és egy 33 éves nőt találtak holtan, a XIII. kerületben pedig egy 30 és egy 33 éves férfit, mindegyiküket más-más helyszínen.

A rendőrség kedden azt közölte, elfogtak egy magyar és egy vietnami férfit, akik kábítószert adtak el a szombaton meghalt négy fiatalnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.