Farkasszemet néznek a romák a Magyar Gárdával Szikszón
Egyszerre gyülekeznek romák és a Magyar Gárda tagjai vasárnap délután a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Szikszón. A két tábort nem engedi egymás közelébe a rendőrség - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
A Magyar Gárda tovább folytatja azt a politikai ámokfutást, amelyet a politikai haszonszerzés vezényel, ezek az emberek hívásra mennek településről településre, és a Fideszhez közelálló polgármesterek, alpolgármesterek, képviselők hívják meg őket - mondta Kolompár Orbán a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. A településen vasárnap délutánra jelentett be vonulást a Magyar Gárda.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke úgy fogalmazott: a hazai cigányság a társadalmi béke megteremtésében érdekelt, ezért felszólítja Orbán Viktort, hogy vizsgálja felül ezeknek a polgármestereknek, alpolgármestereknek, képviselőknek a párthoz való kötődését. Ezeket az embereket ki kellene zárni a pártjából - tette hozzá.
A cigány önkormányzat felhívására több száz roma gyűlt össze Szikszó belvárosában, a Magyar Gárda tagjai a település egy másik részén gyülekeznek. A rendőrség - mint azt Sulyok János encsi rendőrkapitány elmondta - nem engedi egymás közelébe a két tábort.