Jogvédők szerint törvénytelen a monoki kezdeményezés
Jogvédő szervezetek közös állásfoglalásban tiltakoznak Monok és a hozzá csatlakozó önkormányzatok azon döntése ellen, hogy a segélyek kifizetését feltételekhez kötik. Hétfői közleményükben a kezdeményezést elfogadhatatlannak és törvényellenesnek tartják.
Szűcs Erika: "Szepessy megtéveszti a közvéleményt" |
A szociális és munkaügyi tárca vezetője, Szűcs Erika, az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a monoki rendelet -, amely szerint a szociális segélyek folyósítását közmunkához kötik - alkotmányos jogokat sért. Szepessy Zsolt bejelentése kapcsán a miniszter úgy fogalmazott: "Ha ő népszavazást akar kezdeményezni a kezdeményezése mellett, akkor próbálja meg, ez egy szabad ország, szabad a kezdeményezés, egy dolgot nem szabad, törvénytelen eszközöket alkalmazni. Ennek nyilvánvalóan lesznek különböző következményei." A szaktárca vezetője leszögezte: a polgármesternek egyáltalán nincs igaza abban, hogy ez az egyetlen lehetőség, "tudatosan megtéveszti a közvéleményt". "Ugyanis dolgozunk alkotmányos és törvényes megoldáson", a szociális rendszer átalakítása folyamatban van. Ettől függetlenül joga van a saját megoldásának a népszerűsítésére - tette hozzá Szűcs Erika. |
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata pénteken azt közölte, a rendeletet nem vonják vissza, de erőszakkal sem fogják alkalmazni. A település polgármestere hétfőn bejelentette: országos ügydöntő népszavazást kezdeményez a segélyezési rendszer átalakításának ügyében, ehhez aláírásgyűjtési akcióba kezd.
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Roma Polgárjogi Alapítvány, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a Magyarországi Roma Parlament, valamint az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) az MTI-nek küldött hétfői közös állásfoglalásában hangsúlyozta: elfogadhatatlannak és törvényellenesnek, a jogállamiság szellemével súlyosan ellentétesnek tartják, hogy az önkormányzatok olyan feltételekhez kötik egyes szociális támogatások folyósítását. Ezek a feltételek "elvi szinten sem képesek a probléma kezelésére" - írják.
Véleményük szerint a rendelkezések a cigánysággal szembeni előítéletek mélyítéséhez vezetnek. A romákat nagyobb arányban hoznak hátrányosabb helyzetbe, így közvetett diszkriminációt valósítanak meg.
Megjegyzik, a rendszeres szociális segély megállapításának jelenleg is feltétele a munkavégzés. "Erre csak akkor nem kerül sor, ha az önkormányzat nem tud megfelelő közcélú munkát felajánlani. Amennyiben sor kerül ilyen jellegű munkavégzésre, akkor a segélyezés szünetel, a munkavégzés fejében pedig munkabér jár" - írják.
A jogvédő szervezetek, Kállai Ernő kezdeményezéséhez csatlakozva, azt kérik a Miniszterelnöki Hivataltól, hogy átfogó kommunikációs stratégiát alakítson ki a segélyezettekkel szembeni előítéletek kezelésére, tekintse át a szociális segélyezést és foglalkoztatást rendező jogszabályokat, majd alakítson ki olyan szabályozási rendszert, amely széles társadalmi és szakmai konszenzuson alapul.