2008. június. 20. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 20. 16:21 Itthon

Ingatlanmaffia a Belvárosban

Ingatlanmaffia tevékenykedik a Belvárosban, a bűnözők önkormányzati bérlakások pályázati elnyerését, majd megvásárlását ígérik az érdeklődőknek - erősítette meg az egyik napilap pénteki számában megjelent értesülést az V. kerület alpolgármestere.

A távirati iroda azt követően kereste meg az önkormányzati tisztviselőt, hogy a Blikk azt írta, jutányos áron kínálják megvételre Belváros-Lipótváros önkormányzatának több lakását, és a hivatalos papíroknak tűnő dokumentumokra Rogán Antal (Fidesz) polgármester aláírását is ráhamisítják.

Jeneiné Rubovszky Csilla, a kerület lakásügyekért is felelős alpolgármestere közölte, hogy csalás miatt korábban már feljelentést tettek a rendőrségen, tudomása szerint az ügyben két személy már előzetes letartóztatásban van.

Az ismeretlenek azt a látszatot keltették, mintha önkormányzati kapcsolataikkal el tudnák érni, hogy az érdeklődők bérlakáshoz jussanak, amit később olcsón meg is vásárolhatnak. A "közvetítők" ezért több millió forint részesedést kértek - tette hozzá.

Az önkormányzatnak eddig nem tudtak kárt okozni a csalók, mert a kerület évente mindössze 4-5 lakást tud bérbe adni. Feltehetően a sértettek is tudták, hogy jogtalan, amire vállalkoztak, legalábbis erre utal, hogy egyikük sem érdeklődött az önkormányzatnál - mondta Jeneiné Rubovszky Csilla.

Az alpolgármester a hasonló esetek elkerülése érdekében arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat a lakások bérbeadásához nem veszi igénybe közvetítők segítségét, az érdeklődőknek közvetlenül a hivatalhoz kell fordulniuk.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.