2008. április. 04. 16:55
MTI
Utolsó frissítés: 2008. április. 04. 16:26
Itthon
Kórházszövetség: vonják be az átalakításokba a szakmát!
A Magyar Kórházszövetség csak olyan egészségügyi szerkezetváltást támogat, amely komplex módon, az ellátási szinteknek megfelelő, a szakmai szervezetekkel egyeztetett programot és időben megvalósítható célt tűz ki. Ezt közölte Varga Ferenc, a szövetség elnöke pénteken Debrecenben, a kongresszus befejezését követően.
A Kórházszövetség szerint is reform kell A betegek érdekét hangsúlyozzák © Napló |
A szövetség "támogatja a magyar egészségügy átalakítását", de - mint állásfoglalásukban megállapítják -, az eddigi reformlépésekből hiányzik a hosszú távú stratégiai koncepció, a végrehajtott változtatások nem vették figyelembe a szakma és a szakmai szervezetek véleményét.
A 130 tagkórházat tömörítő szervezet következetesen fellép az egészségügyből történő fiskális szemléletű pénzkivonás minden formája ellen, tiltakozik a kórházi szféra alaptalan lejáratása ellen, s elvárja, hogy az egészségügyi dolgozók munkáját társadalmi hasznosságuknak megfelelően becsüljék meg.
A kórházszövetség vezetői - mint azt a sajtótájékoztatón hangsúlyozták - továbbra is az egybiztosítós egészségbiztosítási modellt támogatják. Golub Iván ehhez hozzátette: olyan biztosítási csomagot támogatnak, amelyben minden magyar állampolgár számára szavatolható az ellátáshoz való, államilag támogatott hozzáférés. Ezen túl pedig aki akar és teheti, köthessen akár pluszbiztosítást is.
A kórházszövetség vezetői, akik egyébként szervezetük nevében kifogásolták, hogy mind a médiában, mint egyes politikai megnyilvánulásokban fokozódik a kórházi szféra alaptalan lejáratása, nem kívánták kommentálni Mikola Istvánnak, a Fidesz szakpolitikusának az Országgyűlésben tett, egyébként nagy felháborodást kiváltó megjegyzését, mely szerint "a kórházakban minden negyedik-ötödik beteget elteszik láb alól".
Golub Iván ennek kapcsán annyit mondott: nem értenek egyet vele, nem szerencsések és nem használnak az egészségügynek az ilyen általános megállapítások.
Varga Ferenc hozzátette: "nem ismer a kórházszövetség olyan felmérést, ami alátámasztaná ezeket az adatokat".
Mikola István kifogásolt mondataira a keddi Népszava hívta fel a figyelmet. A napilap pénteki száma viszont arról ad hírt, hogy a Fidesz helyreigazítást kért a cikkükre, mert a párt szerint Mikola István hétfőn csupán Horváth Ágnest idézte az Országgyűlésben. Ezt követően a lap szó szerint idézte a parlamenti jegyzőkönyvet.
"Fenyegetések, rágalmak mindenhol. Minden negyedik-ötödik beteget elteszik a kórházakból láb alól" - közölte a Népszava pénteken a Mikola István által elmondottakat azok szövegkörnyezetében is, majd hozzátette: szerintük az idézetből egyértelműen kiderül: "a szónok nem utalt rá, hogy az egészségügyi miniszter szavait ismételte meg".