2008. március. 25. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 25. 16:21 Itthon

MTV-elnökség: a vidék felé fordulna az új pályázó

Megpályázza a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztját Pehi László, aki a kilencvenes években az MTV nyugat-dunántúli stúdióját vezette. Ha elnyerné a tisztséget, fő feladatai közé sorolná a köztévé képi világának nyugodtabbra hangolását és a vidék felé fordulást.

Az ország nem Budapesten élő háromnegyede "ma egy kicsit el van hanyagolva" az MTV-ben - mondta Pehi László, hozzátéve, abban is erősítené a Magyar Televízió közszolgálati jellegét, hogy visszaszorítaná a kereskedelmi jellegű produkciókat, különösen pedig a licencműsorokat. 

Pehi László elmondta: 1992-től 2000-ig vezette az MTV regionális stúdióját, de cége - amely a Sárvár körzetében sugárzó Isis Rádiót is működteti - azóta bedolgozik mindkét közszolgálati televíziónak; máig ők készítik például a Magyar Televízió szlovén nemzetiségi műsorát. 

Egy héttel a határidő lejárta előtt még csak hárman vették át a pályázati csomagot; közülük Rudi Zoltánról, a hónap elején lejárt mandátumú elnökről tudható, hogy a jelentkezők között van.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.