2008. március. 05. 14:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 05. 14:48 Itthon

240 milliós lízingcsalást derített fel a rendőrség

Bűnszövetségben követett el lízingcsalást egy tízfős banda, a rendőrség szerint a csalók több mint 240 millió forint kárt okoztak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.

Mint a rendőrség közleményében olvasható, a pilisborosjenői C. Emil és társai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2005-2006-ban egy lízingcéghez összesen 11 esetben nyújtottak be lízingkérelmet nem létező tárgyakra, amelyből 10 esetben a szerződéskötés is megvalósult.

A bűncselekménnyel több mint 240 millió forint anyagi kárt okoztak, és legalább tíz ember vett részt az összehangolt csalásban, s ebből hatot kedden fogtak el a fővárosban, illetve vidéken. A házkutatások során több bizonyítékot is lefoglaltak. 

A rendőrség folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben négy férfi előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrség.
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?