2008. február. 06. 10:59 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 06. 10:54 Itthon

Vasutassztrájk: újabb sikertelen egyeztetési forduló

Eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet követeléséről és a még elégséges szolgáltatásról. A VDSZSZ délben a MÁV-Starttal folytatja a tárgyalást, majd ezt követően ülésezik a sztrájkbizottság és dönt a további lépésekről.

A MÁV Zrt.-vel való egyeztetést követően Bárány Balázs, a VDSZSZ vezető ügyvivője újságíróknak elmondta: a munkáltató nem ajánlott semmit a tárgyaláson, továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett. Zsoldos Marianna, a MÁV humánerőforrás igazgatója hangsúlyozta: továbbra sem tartják indokoltnak, jogosnak, gazdaságilag teljesíthetőnek a szakszervezet követelését.
 
A MÁV és a VDSZSZ pénteken folytatja az egyeztetést.

Bárány hangsúlyozta: követelésük 11-12 milliárd forintból rendezhető lenne. Hozzátette: a MÁV üzleti tervében 300 milliárd forint szerepel a kiadási oldalon, ehhez képest a VDSZSZ követelése kis hányadot képez. Zsoldos Marianna elmondta, hogy a még elégséges szolgáltatást illetően sem közeledtek az álláspontok. A MÁV álláspontja szerint az elégséges szolgáltatás keretében kiszámítható közlekedést kell biztosítani.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.