2008. január. 30. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 30. 13:52 Itthon

Visszavonták a győri rendőrkapitány megbízását

Visszavonták felettesei Holló Sándor ezredes, Győr rendőrkapitánya vezetői megbízását; az ezredes 25 éves rendőrségi szolgálat után vonul nyugállományba.

A hírt az érintett megerősítette. Holló Sándor a távirati irodával azt közölte: szakmai döntés született felettesei részéről. A január 31-vel hatályos döntést nem indokolták, nincs is olyan előírás, amely ezt szükségessé tenné - tette hozzá. Ugyanakkor rámutatott: a korábbiakban volt már szó arról, hogy egy vezető túl sok időt ne töltsön egy helyen.

A 43 éves ezredesnek felajánlottak egy másik szolgálati lehetőséget - az MTI úgy tudja, ez a mosonmagyaróvári kapitányság vezetése volt -, azt azonban nem fogadta el, így nyugdíjazása mellett dönött. Holló Sándor több mint hét éven át irányította a győri kapitányságot. Ez idő alatt a bűncselekmények száma felére csökkent, a felderítési mutató pedig több mint duplájára nőtt.
Hirdetés