2008. január. 29. 18:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 29. 20:31 Itthon

Elmarad a Volán szerdai országos sztrájkja

Elmarad a január 30-ra üzemkezdettől 8 óráig meghirdetett országos Volán sztrájk - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke.

Az országos Volán sztrájk azért marad el, mert helyi szinten több helyen is megkötötték a bérmegállapodást, ami általában 7 százalékos keresetemelést tartalmaz - mondta Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke. 

Korcsolayné Kovács Krisztina elmondta: csütörtökre megbeszélést kértek a munkáltatóval azért, hogy az alágazati szintű bérmegállapodásról tovább tárgyaljanak. Az ágazati kollektív szerződés január 31-éig írja elő az alágazati megállapodás megkötését.
 
A szakszervezeti vezető megismételte: továbbra sem fogadják el a munkáltató 5,5-7 százalékos jövedelemfejlesztésre, illetve ezen belül minimum 5 százalékos béremelésre tett ajánlatát. A KKSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a sztrájk kivédésére gyorsultak fel a vállalatoknál a helyi bértárgyalások, és született meg jó néhány helyen a megállapodás.
 
Dénes András, a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetség (KKSZ) főtitkára elmondta: a munkáltató lezártnak tekinti a 2008. évi ágazati bértárgyalást, mivel helyi szinten a Volán társaságok döntő többségénél megállapodtak. Hozzátette: a szakszervezet írásos kérésére hajlandók asztalhoz ülni, előre egyeztetett témában tárgyalni.
 
A főtitkár szerint a megajánlott 5,5-7 százalékos jövedelemfejlesztés, ezen belül minimum 5 százalék bérfejlesztés az Országos Érdekegyeztető Tanács 5-7,5 százalékos ajánlásán belül van. A helyi megállapodások az alágazati munkáltatói javaslatnak megfelelőek.
 
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint a Volán társaságok tulajdonosi joggyakorlója kedden közleményben üdvözte a 2008-as évre vonatkozó helyi szintű bérmegállapodások megkötését, amelynek értelmében a szerda reggelre meghirdetett országos figyelmeztető sztrájk elmarad.
 
Miközben kedden délután még tartott az alágazati bértárgyalás a Volán társaságoknál működő szakszervezetek és a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) között, több Volán társaság már bejelentette, hogy területükön nem lesz sztrájk szerdán, több megyében megszülettek a megállapodások.
 
Tolna megyében már korábban létrejött a bérmegállapodás a Volán-társaságnál.
 
Volánbusz Zrt. közleménye szerint január 30-án a Volánbusz munkavállalói nem sztrájkolnak, a társaság járatai menetrend szerint közlekednek. A Volánbusz Zrt-nél a bértárgyalások helyi szinten folytatódnak. A Tisza Volánnál sem lesz sztrájk szerdán, bár ott nem született megállapodás - tudta meg szakszervezeti körökből az MTI. A Pannon Volán Zrt-nél megegyeztek a béremelésről kedden, így szerdán nem lesz sztrájk - közölte a cég.
 
Ugyancsak megszületett a helyi megállapodás a Szabolcs Volánnál, ahol így 7 százalékkal emelkednek a bérek az idén - közölte a helyi szakszervezet képviselője, aki elmondta: szerdán a Szabolcs Volánnál nem lesz sztrájk.
 
A Kapos Volán Zrt-nél a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári tagszervezete és a társaság vezetése hétfőn este állapodott meg a béremelés mértékéről, majd ezt követően bejelentették, elmarad a cég dolgozói által szerdára tervezett sztrájk. A Vasi Volán Zrt-nél is megállapodtak a 6,5 százalékos béremelésről, és a másfél százalékos béren kívüli juttatásról - közölte Németh Károly, a Vas Megyei Közúti Közlekedési Független Szakszervezet elnöke. Hozzátette: itt sem lesz sztrájk.
 
Az Alba Volán Zrt-nél, bár a megállapodást még nem írták alá, a társaság olyan ajánlatot tett, amit az érdekképviseletek is elfogadhatónak tartanak. A Borsod Volán Zrt-nél is sikerült ez egyezség, a cég dolgozói szerdán nem sztrájkolnak - közölte a társaság diszpécserszolgálata. 
 
Hitch György a Vértes Volán kommunikációs vezetője közölte, hogy a Komárom-Esztergom megyei Vértes Volánnál kedd este megállapodás született a béremelésről, ezért a megyében nem sztrájkolnak. Hozzátette: a központi, 7,5 százalékos béremelés helyett Komárom-Esztergom megyében 5,5 százalékos béremelésről és a béren kívüli juttatások 2 százalékos növeléséről állapodtak meg. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.