Ketten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben Budapesten
Az V. kerületben egy Belgrád rakparti lakásban találtak rá a két ember holttestére, akik az elsődleges vizsgálatok szerint szén-monoxid-mérgezésben vesztették életüket.
Két ember holttestére bukkantak egy fővárosi lakásban kedden - közölte Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese.
A halál pontos okát a boncolás fogja megállapítani. A rendőrség jelenleg a helyszínen vizsgálja a tragédia körülményeit.
Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.