2008. január. 12. 12:57 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 12. 13:04 Itthon

Turi-Kovács: a kistelepüléseken élőket kell elérni

A népszavazási kampányban azokat kell elérni, akiket a leginkább sújtott az elmúlt öt év: a kistelepülésen élő másfél millió embert - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke szombaton Budapesten.

"Azokat kell elérni, akiket leginkább sújtott az elmúlt öt esztendő, és ez körülbelül millió honfitársunk. Ezek élnek a kistelepüléseken, ők azok, akik az elmúlt időszakban munka nélkül, föld nélkül, törpe birtokon próbáltak megélni és akiknek a megélhetése az elmúlt időszakban a végletekig beszűkült" - mondta Turi-Kovács Béla szombati sajtótájékoztatóján.

Számukra a legfontosabb, hogy a kistelepülésen élők elmenjenek a referendumra, még akkor is, ha nemmel szavaznak a kérdésekre - tette hozzá a fideszes kisgazda politikus. A népszavazási kampányukat - pénz hiányában - az önszerveződésre és a helyi tagságukra építik - emelte ki Turi-Kovács Béla. Hangsúlyozta, hogy a szavazás messze túlmutat a három kérdésen, öt év kormányzásáról lehet véleményt mondani.

A százéves kisgazda mozgalomnak van jövője és a Fidesz szövetségi rendszerében - ahogy azt tették 2003 óta - a jövőben is egyenrangú szerepet szeretnének betölteni, tagjai akarnak maradni ennek a szerveződésnek -mondta Turi-Kovács Béla. Elfogadják a Fidesz alapprogramját, de ennek szövetségi programmá kell bővülnie, tartalmaznia kell a kisgazda elképzeléseket is - tette hozzá.

Az egyesület országos elnöksége szombati ülésén elfogadta azt a határozatot, amely kimondja, hogy tárgyalásokat kell kezdeni a Fidesszel a következő országgyűlési választásokon való együttműködés részleteiről - mondta Turi-Kovács Béla. Mint rámutatott, minden kisgazda szerveződéssel együttműködésre törekednek, de egyértelmű, hogy a kisgazda tábor két részre szakadt. Nincsenek meg annak feltételei, hogy a kisgazda szerveződések összefogva, önálló erőként induljanak a következő országgyűlési választásokon.

A kisgazda mozgalom pontosan száz éve, 1908. január 12-én alakult meg: a "Nagyatádi" előnevét még nem használó Szabó István arra a napra hívta össze Kaposvárra Somogy megye vezető kisgazda személyiségeit, akik létrehozták a vármegyei Kisgazdák Egyesületét. Ez tekinthető a későbbi a Független Kisgazdapárt (FKGP) elődjének.

A történelme során többször kormányon lévő FKGP legutóbb 1998-ban jutott be a parlamentben, 2002-ben egy százalékot sem szerzett, 2006-ban pedig listát sem állított. A párt szétesése után több kisgazda politikus a Fidesz színeiben jutott be az Országgyűlésbe.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.