Együtt csinálni © Végel Dániel

Az előző rendszerben szocializálódott nemzedékek jobbára úgy élik meg, hogy a rendszerváltás vízválasztó volt az életükben. Az ország függetlenné válása, a politikai és gazdasági rendszer átalakulása, a szabadság beköszönte, a demokrácia intézményrendszerének létrejötte valóban fordulópont, amely mindenki életében jelentett valamit. Felnőtt azonban egy generáció, amely már más időszámításban él. Nem 1989-hez viszonyítanak, vagy ha igen, akkor pusztán személyes okokból, hiszen akkor születtek. Ők már az „új” Magyarország gyermekei. A rendszerváltás táján született nemzedék most érik nagykorúvá.

Magukra hagyva

„Nem tudom, volt-e már a magyar társadalomnak ennyire magára hagyott generációja” - mondja Gábor Kálmán szociológus, amikor összegezni igyekszik mindazt, amit az épp nagykorúvá váló fiatalok nemzedékéről tudhatunk. A Nyugat-Európában már a hatvanas években lejátszódott, a szakirodalomban ifjúsági korszakváltásként aposztrofált folyamat zajlik nálunk is – magyarázza Gábor, aki a 2004-es nagy központi ifjúságkutatási projektben is részt vett (Ifjúság 2004). Mint mondja, egyre több fiatal és egyre több időt tölt az oktatásban, egyre korábban önállósodik, miközben a munka- és gyermekvállalás ideje kitoldódik. A fiatalokat is befolyásoló környezet átrendeződik: a család, az iskola visszaszorul, míg a médiának, a fogyasztásnak egyre nagyobb a jelentősége a szemléletformálásban.

A lehetőségek száma is megsokszorozódott, a világ kitágult, ám ez mégis bizonytalansággal párosul. A sok lehetőség még több kísérletezgetést, próbálkozást szül, mert a kockázat is egyre nagyobb. „Ebben pedig nem kapnak segítséget, a felnőtt társadalom, a család és az iskola értetlenül áll a vágyaik és igényeik előtt, számon kérik például, hogy miért nem boldogulnak a korábban bevált intézményrendszerben” - mondja Gábor Kálmán. Miközben igenis lehetne új tereket, esélyeket biztosítani nekik, hogy úgy teremtsenek közösséget, ahogyan ők szeretnék. Bár elismeri a kutató, hogy az indvidualizáció és az elmagányosodás is jelen van, véleménye szerint azonban nem arról van szó, hogy ne jönnének létre közösségek – példaként említi az internetet.

Keresők

A szociológus – vitatkozva az Ifjúság 2004 következtetéseivel – nem ért egyet azzal, hogy a nemzedék „apolitikus” lenne. Nem közönyről van szó, sokkal inkább arról, hogy a politikai cselekvések színteréről is kiszorulnak a hagyományos viselkedési formák, és poszt-konvencionális, a civil szférába szoruló cselekvések veszik át a helyüket: demonstrációk, házfoglalások, szélsőséges esetben terrorizmus. A felnőtt társadalom pedig sok esetben nem hajlandó ezekről tudomást venni, nem érti, nem reagál, így pedig könnyen radikalizálódhatnak a „meg nem értett” fiatalok. Egységes nemzedékről nem beszélhetünk, nincs közös eszme, vágy, cél, amiért kart karba öltve egyszerre dobbannak a szívek. „Borzalmasan tagolt generáció ez, amelyben nem csökkentek a társadalmi csoportok közötti különbségek, sőt, mélyült a szakadék” - mondja a szociológus. Egyes csoportok lehetőség nélkül maradnak, míg mások megerősítik kiváltságaikat.

A fiatalok sokat kárhoztatott értékrendje is tartogat meglepetéseket. Megijedtek a globalizált világtól, és kevésbé toleránsak, mint az idősebbek. Konzervatív fordulat zajlik, vagyis a család, a magánélet felértékelődött, a szüleik "konvencionális" értékrendje ellen nem lázadnak, hanem ahhoz igazodva akarnak érvényesülni. Ugyanakkor megjelennek új életformák is, szingliként is trendi élni, hiszen a gyermekvállalás időpontja is erősen kitolódott.

„Amikor a nyolcvanas évek közepén-végén én voltam egyetemista, akkor kezdett változni körülöttünk a világ, lehetett tüntetni a Lánchídon, a rendőrök gumibotjainak nyomát mutogatni a kollégiumban, szóval hősnek lenni. Még élt a régi rendszer, de már nevethettünk rajta. Szerencsés időszak volt” – reagál Broszman György, a pásztói Mikszáth-gimnázium igazgatóhelyettese, amikor arról kezdünk beszélgetni, miben is más az épp nagykorúvá váló generáció, mint a korábbiak. Arról is beszél, hogy míg az ő nemzedéke szeretett „együtt csinálni” dolgokat, létrehozni valamit, addig „ez a generáció már a fogyasztói társadalomba született bele, alapvetően más a világhoz való viszonyuk: individualisták”.

Mire kész lesz, felnőnek

A Nemzeti Ifjúsági Stratégia egyik segédanyagának is szánták az Ifjúság 2004-es felmérést, amelyet 15-29 éves fiatalokkal végeztek 8000 fős mintán. A stratégiát 2007 őszére ígérték, egy tavalyi kormányhatározat azonban már 2008 december 31-re irányozza elő. „Folyamatban van a stratégia kidolgozása. A megbízás egy olyan dokumentum elkészítéséről szólt, amelyet az európai szakirodalom komplex megközelítésnek, integrált ifjúságpolitikának hív” - így válaszolt Szociális és Munkaügyi Minisztérium a hvg.hu megkeresésére. Elemzést, a társadalmi kontextus feltárását, az „ágazati logikából adódó” ágazati teendők összegzését ígérik. „A tervezett stratégia szemlélete fejlesztő típusú, a helyzetelemzések problémacentrikusak, de a megoldási javaslatok a fiatalokra, mint lehetséges erőforrásra tekintenek” – ennyit lehet tudni. És annyit, hogy ilyen stratégiát eddig – sem a rendszerváltás előtt, sem utána – nem sikerült kidolgozni.

„Elképesztő tudásvágy hajtja őket, szeretik a régi történeteket Trabantról, gulyáskommunizmusról, fekete címkés cseresznyepálinkáról” - mesél a napi tapasztalatról Broszman György. „Az agyuk olyan, mint egy üres winchester, bármit rá lehet telepíteni.” Ennek persze megvannak a maga hátulütői; tanárként nehezményezi, hogy a gyerekek nem tanulnak meg szelektálni az információk között, például „ha azt mondom nekik, hogy nézzenek utána a neten a nácik gazdaságpolitikájának, nem tudom, hogy egy Romsics-tanulmányra vagy a kurucinfóra akadnak-e, s látják-e a különbséget” - hoz gyakorlati példáta pásztói pedagógus.

Sokszor nem összefüggésekre kíváncsiak, inkább arra, hogy mi kell dolgozathoz, érettségihez, felvételihez, vagyis leginkább a praktikus adatok érdeklik őket. „Sikerorientáltak, az előbbre jutás motiválja őket” - mondja a tanár. Mindaz, ami a világban történt leginkább csak tananyagként értelmezhető számukra. Az információszerzés csatornái is átrendeződtek. Broszmann György szerint míg a könyvolvasásnak van evolúciója: mesekönyv, pöttyös, csíkos, delfin, Jókai stb., amely között válogatott az ember, esetleg ráunt, addig a világhálóról ömlő információknál erre nincs esély.

Konzervatív fordulat? © Fazekas István

Elfojtott nevetés

Nagyon félnek a jövőtől, a pénztelenségtől, és azért akarnak nyelvet tanulni, hogy külföldön érvényesüljenek, kevesebb munkával nagyobb fizetésért, ne kelljen gürcölniük mint a szüleiknek – összegzi a jövőképüket. „Arra viszont már nem gondolnak, hogy mi lesz például az idős édesanyjukkal, ha ők többezer kilométerrel odébb élnek majd” - teszi hozzá Broszman. A fiatalok értékrendjéne Gábor Kálmán által is említett konzervatív fordulatát Broszman a prüdériával egészíti ki. „Janos Pannonius szaftosabb történeteit már nem lehet nekik elmesélni” - sajnálkozik a francia-történelem szakos pedagógus.

És mi számít tabutémának a mai 18-asok között? „A cigányság például, ha szóba kerül, elfojtott nevetéssel reagálnak. Tudják, hogy nem szabadna, mégis ezt váltja ki belőlük. A zsidókérdésről könnyebben beszélnek, a II. világháború időben elég távol van” - mondja a középiskolai tanár. „Amit akarnak, elérik, szorgalmasak és kitartóak, de őszintén aggódom értük. Persze sokan bebizonyítják, hogy tökéletesen megállják a helyüket, s lehet, hogy ez csak az idősebbek szokásos aggodalma” – sommáz a nyolcvanas évek végétől francia nyelven történelmet tanító Broszmann.

Átlag

Úgy tűnik, másutt - egy fővárosi szakközépben - mások a tapasztalatok. " Eleve hármas körüli átlagokkal jönnek hozzánk, és a többséget nem is igen érdekli, hogy jobb szinten végezze el az iskolát. Egyébként is a szakközépiskola leértékelődését éljük; nem tudunk felvételiztetni például. A szakmai tudás, a jól elvégzett szakmunka azonban érték számukra" – jellemzi tizenéves tanítványait az egyebek mellett szociológus végzettségű Riba Denise, aki egy budapesti középiskolában autószerelő szakmunkásokat és szakközépiskolásokat tanít történelemre.

"Látszik, hogy a lehetőségeikkel tisztában vannak" - jellemzi a diákokat Riba. Úgy látja, diákjai mindegyike előtt van valamiféle pozitív pályakép. Vagy azért, mert tudja, a szakmája mennyit ér a piacon, vagy mert már megvan a helye a családi vállalkozásban. Az uniót általában lehetőségként élik meg, ugyanakkor nem törik magukat, hogy nyelveket tanuljanak.

Mi változott 1996 és 2003 között?

"A 14–18 évesekre általában jellemző a nagy kulturális aktivitás. Mind 1996-ban, mind 2003-ban – a komolyzenei hangversenyeket kivéve – köztük a legnagyobb a részvételi arány minden egyes kulturális tevékenységben. Mivel ez a magas arány legtöbb esetben 70–90 százalék körüli, ezért kevésbé is várható olyan nagy mértékű részvételi aránynövekedés, mint amilyet az idősebb korcsoportoknál regisztráltunk. Mindazonáltal legerősebb növekedés mégis olyan területen – a könyvtárlátogatásnál – következett be, amire már 1996-ban is 72 százalékos látogatottság volt jellemző. Ez a nagy arányú növekedés részben talán a középiskolákban tanulók számának növekedésével magyarázható, hiszen a könyvtárlátogatások jelentős része kapcsolódik az iskolai tanulmányokhoz. A két adatfelvétel között eltelt időszakban a 14–18 éves budapestiek körében stagnált vagy enyhén emelkedett a színházba, a moziba, a múzeumba, a könnyű-, illetve komolyzenei koncertekre járók aránya. Csökkenés egyetlen területen, a művelődési házak látogatásában történt. Megszaporodtak a fiataloknak szóló programok, s úgy tűnik, hogy e szélesedő kínálattal a művelődési házak nem tudtak, vagy talán olykor – a minőségrontást nem vállalva – nem is akartak lépést tartani.Az 1996 és 2003 között bekövetkezett kulturális fogyasztás emelkedés zömében a 30–39 illetve a 60–70 éves korosztályok kulturális aktivitásának növekedéséből adódott." Forrás: Hunyadi Zsuzsa: A budapestiek kulturálódási szokásai. Magyar Művelődési Intézet és MTA Szociológiai Kutatóintézet, 2004. november

Diákjainak politikai értékválasztásaival kapcsolatban a tanárnő úgy látja, főleg az otthonról hozott vélemények, hatások számítanak. Az elmúlt rendszerről - személyes emlékek híján - szintén a családi elbeszélésekből és értékelésekből alakítják ki véleményüket.

Riba Denise úgy tapasztalja, a szélsőjobboldali eszmék térhódítása igenis számottevő a diákjai körében. Ezt az iskola a 11. osztály körül tapasztalja, amikor a tananyagban a társadalomismeret tantárgyban Magyarország sajátosságairól van szó.

Sokan elfogadják a Magyar Gárda szellemiségét is, sokan vallanak nacionalista, cigányellenes, idegenellenes nézeteket. Érdekes ugyanakkor, hogy saját közegükre nem feltétlenül ültetik át mindezt, cigány vagy kínai osztálytársakkal adott esetben baráti kapcsolatot ápolnak. "Sokan az alsó, szegényebb társadalmi rétegekből jönnek" - magyarázza a tanárnő, és lefesti a "klasszikus szociológiai esetet": a tizenéves fiatal maga körül nyomorban levő, segélyből élő romákat lát, s kialakul benne az ítélet, hogy a cigányok nem dolgoznak, élősködnek a társadalmon.

Külsőségekben kevesen követik a szélsőjobbos csoportokat, formális kapcsolatban sem állnak velük. A tanárnő olyan gyerekről is tud, aki a skinhead külsőségeket és nézeteket épp az osztálya hatására adta fel.

Semmi pánik

„Történelmi ismereteik hiányosak, nemigen helyezik el az ország fejlődését, állapotát valamiféle történelmi kontextusban” - véli Riba. Olvasni nemigen olvasnak, legfeljebb bulvársajtót.

Noha az emlékezetes Nagy Könyv című játékban első helyre került az Egri csillagok, mint legjobb magyar regény, botorság várnunk, hogy a ma tizenéveseire a klasszikus magyar történelmi regényirodalom legyen a legnagyobb hatással. S általánosítva talán az sem igaz, hogy nem olvasnak. "Minden korcsoportban nagyjából 5-10 százalék a komoly kultúrafogyasztó, de a társadalom mégis kissé elitista módon áll a fiatal generációhoz" – fejti ki a hvg.hu kérdésére Hunyadi Zsuzsa kultúrszociológus, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMI) kutatója. A kultúrafogyasztási szokások változásairól felméréseket, tanulmányokat készítő szakember szerint az olvasás helyzete például nem annyira tragikus, mint amilyennek tűnhet. "Nagy viták vannak ekörül, s hajlamosak vagyunk siránkozni, hogy ez a generáció nem olvas. Én kicsit másképp látom. Nem tudjuk - mert nincs rá adat -, hogy az internethasználat hogyan befolyásolja az olvasási szokásokat. Meglehet, hogy ez a generáció nem olvas kevesebbet, csak mást és másként."

A könyvtárlátogatás e nemzedék körében nőtt a kilencvenes évek számaihoz képest, bár ez összefügg azzal, hogy többen, több időt töltenek az oktatásban. A kutató kifejti, erre a generációra egyre inkább a kifinomult nethasználat jellemző. Nem csak e-mailezik vagy chatel, hanem az élet számos területén, egyre szofisztikáltabb módon aknázza ki a net adta lehetőséget, tartalmakat. S leginkább a televíziónézést váltja fel a nettel - ami egyáltalán nem baj.

Hunyadi Zsuzsa kiemeli, a vidékiek s főleg a kistelepülésiek a kultúrfogyasztásban hátrányban vannak. Ezzel együtt a kutató sem híve a pánikforgatókönyveknek. "Szintén kissé elitistán állunk a populáris kultúra és a rockzene kérdéséhez. Nem baj, hogy ez a generáció ezt a kultúrát fogyasztja leginkább. A zenében tömegek találnak önkifejezési formára. Ezért nem volna szabad például a klubéletet, a koncertéletet segítő programokat - mint amilyen a PANKKK is - megszüntetni. Az persze nem biztos, hogy ezeket csak állami forrásból kell támogatni" - mondja a kutató, aki szerint érdekes fejlemény a főleg zenei s a vele járó öltözködési stílusok alapján rétegződő új és sokféle szubkulturális közösség megjelenése. 

A kétezres évek fontos kulturális fejleménye a fesztiválok megnövekedett száma és szerepe. A sokféle és színes fesztiválkínálat egyik nagy fogyasztója éppen a fiatal réteg. "Komplex események, közösségi formákat teremtenek, s olykor igazi 'életöröm' fesztiválokká válnak" - mondja Hunyadi Zsuzsa.

Kovács Andrea - Nagy Gergely