2008. január. 02. 16:44
MTI
Utolsó frissítés: 2008. január. 02. 16:50
Itthon
Elfogták a kisvárdai vasúti rablókat
Rablók garázdálkodtak a Nyíregyháza-Záhony közötti vasútvonalon; a rendőrkézre került 15-17 éves kisvárdai gyanúsítottak három személyvonat kilenc utasa ellen követtek el bűncselekményt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Az őrizetbe vett gyanúsítottak ellen három rablás és hat rablási kísérlet miatt indult eljárás, s egyiküket súlyos testi sértésért is felelősségre vonják, mivel a rablótámadások során bántalmazott egy, az utastársa segítségére siető személyt - mondta Fedor Rita. A helyettes szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsítottak még hétfőn és kedden támadtak három személyvonat utasaira a Záhony-Kisvárda, a Záhony-Ajak, valamint a Kisvárda-Tuzsér állomások között.
Az egyik fiatal utast késsel kényszerítették értékei, mobiltelefonja, gyűrűje és nyaklánca átadására, s közben a sértett segítségére siető másik utast az egyikük olyan erővel megütötte, hogy az nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.
Másik két fiatal utastól szintén nyakláncot, valamint egyikőjük sapkáját vették el. További hat utast ugyancsak megkíséreltek kirabolni, de nem sikerült, miközben az ellenálló sértettek közül az egyiknek a ruházatát borotvával megvágták. Fedor Rita megjegyezte: a megtámadott utasok jól használható személyleírást adtak a riasztott záhonyi és kisvárdai rendőröknek, akik összehangolt munkával az utolsó rablás elkövetése után másfél órával elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

2007. november. 30. 16:34
Csoportos rablás elkövetőit keresi a rendőrség
Itthon
MTI
2007. december. 15. 14:49
Elfogták a nigériai férfiakat kirabló nőt
Itthon
MTI
2007. december. 05. 16:10
Kalandos úton kapott el egy biztonsági őr egy bankrablót Békéscsabán
Itthon
MTI
2007. november. 11. 19:12
Fegyveres rablás egy pécsi benzinkútnál
Itthon
MTI
2007. szeptember. 03. 08:50
Előzetesben a tokaji pénzszállító-rablás gyanúsítottjai és szüleik
Itthon
MTI
2007. október. 10. 13:33