2007. augusztus. 08. 19:45 Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 08. 19:29 Itthon

Új helyen az amőbás Bázis Holding

A fővárosi VI. kerületi Kőrösy Villába, a brazil nagykövetség volt épületébe költözött a Bázis Holding Zrt. és tulajdonosa, az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba).

A cégnek májusban kellett távoznia az Andrássy úti bérelt épületéből, miután jogvitája támadt az új tulajdonossal, Nobilis Kristóf egyik érdekeltségével (HVG, 2007. május 5.). Horváth Lóránt kuratóriumi elnök elmondta, az ügyet mostanra lezárták: a felek kölcsönösen lemondtak követeléseikről, ők pedig átköltöztek a Délibáb utcai villába, ahol három szobát albérlőként használnak. Az Andrássy úti affér nyomán a Bázis Holding letett bérirodaháztervéről, már szerződött partnereinek pedig a villában szerzett új helyet. Az épület a CD Hungary tulajdona, bérlője pedig az idén májusban 20 millió forint jegyzett tőkével, két magánszemély által alapított Fórum Zrt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.