2007. december. 19. 16:34 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 19. 16:35 Itthon

Jön a naptárhoz igazodó egységes BKV-havibérlet

A jövő év első napjától egységes havi bérletet lehet majd vásárolni a BKV jegypénztárakban - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóosztálya.

Az új megoldás igazodik a naptárhoz, azaz a 31 napos hónapoknál 31, illetve a 30 napos hónapoknál 30 napig lesz érvényes a bérletszelvény - áll a BKV közleményében. A jelenlegi rendszerben a havi bérlet az adott hónap első napjától a következő hónap ötödik napjáig érvényes.

A BKV az új rendszert azzal indokolja, hogy az utasok körében egyre népszerűbb lett a már korábban bevezetett 30 napos bérletszelvény, az utasok inkább hónap közben váltották ki a bérletüket, így elkerülve a sorban állást a hónapok elején. Az új havi bérlet ugyanezt teszi lehetővé, így a tárgyhó bármely napján kiváltható lesz a bérletszelvény, amely a következő hónap váltásnapjáig, a jelzett napon éjfélig lesz érvényben.

A jövőben az utasok határozhatják meg, hogy mikortól lépjen érvénybe a bérletszelvény, így előre is megvásárolható lesz a havi bérlet, melyen az érvényesség kezdeti időpontja az utas igényétől függően tetszőlegesen meghatározható - közölte a BKV. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta: az új bérlettípus csak 2008. január 1-jétől lesz kapható. December 31-ig a jelenlegi rendszerű 30 napos bérlet váltható.
 
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.