Hétmilliós drogfogás a fővárosban
Csaknem hétmillió forint értékű kábítószert, köztük 1200 darab, eddig nem ismert összetevőjű ecstasy tablettát foglaltak le a rendőrök Budapesten a IV. kerületben. A Nemzeti Nyomozó Iroda kedden adott tájékoztatást a múlt heti akcióról.
A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály kábítószer bűnözés elleni osztálya eljárást indított kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy budapesti férfi ellen.
A gyanúsított Budapest IV. kerületében bérelt lakásában a nyomozók november 27-én foglaltak le 1,7 kilogramm amfetamint, körülbelül 1200 darab, eddig nem ismert összetevőjű ecstasy tablettát, mintegy 80 gramm kokaint és körülbelül 1200 gramm Lactuosumot, amit a kábítószer hígításához használnak.
Ezeken kívül a lakásban a kábítószer csomagolásához szükséges tasakokat, digitális mérleget, valamint a kábítószer tömörítésére használt prést találtak a nyomozók.
A lefoglalt kábítószer a jelentős mennyiségét eléri, annak forgalmi értéke több mint 6,7 millió forint. A gyanúsítottakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.