2007. november. 27. 07:55 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 27. 10:03 Itthon

Befejeződött a Volán-sztrájk

Befejeződött a Volán-társaságoknál üzemkezdet és 7 óra között eltérő időben megtartott országos sztrájk.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége azért hirdetett sztrájkot, hogy az autóbuszvezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármű típusától.

Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke úgy értékelte, hogy sikeresek voltak a helyi sztrájkok, szinte 100 százalékos volt a részvétel a buszvezetők körében, kivéve a Balaton Volánt, ahol felvették a munkát. A Vasi Volán autóbuszvezetői kék szalag kihelyezésével fejezték ki szolidaritásukat, mivel ők a múlt héten sztrájkoltak.

A szakszervezet adatai szerint 3-4 ezer menetrend szerinti járat nem indult el a munkabeszüntetés ideje alatt.

A KKSZ elnöksége szerdán értékeli a sztrájkot, és dönt a további lépésekről. A szakszervezet továbbra is tárgyalni kíván, céljuk, hogy az autóbuszvezetők korkedvezménye ne függjön a vezetett jármű típusától, és erről hosszú távon kívánnak megállapodni.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.