Demszky Gyurcsánnyal tárgyal Budapestről
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester a Budapest Szerződés eddigi eredményeiről és bővítéséről tárgyal hétfő délelőtt. A találkozón a BKV finanszírozásáról is szó esik.
Demszky Gábor közölte, hogy a megbeszélésen a Budapest Szerződés felülvizsgálata, kiegészítése és megerősítése, a BKV működése és finanszírozása, valamint a közigazgatási reform lesz napirenden. A Budapest Szerződés egyebek mellett olyan nagy programokat tartalmaz, mint a 4-es metró, az M0-ás körgyűrű, az 1-es és a 3-as villamosok pályájának meghosszabbítása vagy a szennyvíztisztító.
Demszky Gábor elmondta azt is, hogy a projektekkel kapcsolatos kormánydöntések a jövő héten, illetve a rákövetkező héten várhatóak.
Steiner Pál, a miniszterelnök fővárosi megbízottja még szerdán azt mondta: újabb elemekkel, például a Budapest Szíve programmal tervezik bővíteni a kormány és a főváros között tavaly márciusban aláírt Budapest Szerződést. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt követően beszélt erről, hogy a főváros vezetői Kiss Péter kancellária- és Bajnai Gordon önkormányzati miniszterrel, valamint Burány Sándor fejlesztéspolitikai államtitkárral áttekintették a Budapest Szerződés helyzetét.
Steiner utalt arra: a találkozón egyetértés alakult ki abban, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, "törvény garantálja Budapest és a kormány kapcsolatrendszerét". Elmondta továbbá, a főváros szeretné elérni, hogy a kormány, a korábbi, "egy forinthoz egy forint"-elv alapján, továbbra is támogassa a budapesti útfelújítási programot.