Bekapcsolt mikrofonnál alázta a legszegényebbeket Hévíz polgármestere
Távozásra szólítja fel a Sikeres Hévízért Önkormányzati Képviselőcsoport a város polgármesterét, akinek az egyik kereskedelmi tévé rögzítette és sugározta a gilvánfaiak látogatását minősítő megjegyzését és káromkodását. A lemondásra felszólító szerdai sajtótájékoztatón váratlanul megjelent a település független polgármestere is.
Papp Gábor szerint a vendéglátás körülményei is megalázóak volt, mert olvasási nehézségekkel küzdő gyerekek és szüleik számára feliratos filmet vetítettek a moziban, a fürdőzőket "karanténba" zárták, a gyerekeknek pedig pénzt osztott a polgármester. A képviselőcsoport nevében ezért a városatya távozásra szólította fel a polgármestert.
A sajtótájékoztatón éppen az említett tévéműsort mutatták be, amikor váratlanul megjelent a teremben Vértes Árpád polgármester is. Miután csendben végighallgatta a képviselő szavait, az MTI-nek azt mondta: a gilvánfai polgármester mellette állt, amikor az idézetteket rögzítették, és a műsor után azzal hívta fel, hogy a televízió "szégyellje magát".
Hévíz első embere közölte: nem nyilvánosan káromkodott, de "ilyen vagyok, ezt tudja rólam mindenki". Hozzátette: hogy segít a szegényeken, s ezt annak a képviselőnek nincs joga kritizálni, aki nem vett részt a gyűjtésben, vendéglátásban. Sérelmezte ugyanakkor, hogy a tévéműsorban nem mutatták be az idősek által gyűjtött adományok átadását, vagy azt, hogy az egyik plébános 400 kilogramm lisztet adott a látogatóknak, mások pedig ruhagyűjtést szerveztek számukra.
A távirati iroda kérdésére, hogy távozik-e a képviselő felszólítására, Vértes Árpád úgy fogalmazott: örül annak a ténynek, hogy csak egy káromkodás miatt támadják. Hozzátette: akkor kellene távoznia, ha sikkasztáson érik.