2007. november. 12. 16:05 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 12. 16:08 Itthon

Jövő szerdán hat órát sztrájkolnak a vasutasok

Hatórás sztrájkot tartanak a vasutasok november 21-én 6 és 12 óra között a szárnyvonalak bezárása elleni tiltakozásul és az érdemi tárgyalások megkezdéséért - jelentették be a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) vezetői.

A november 7-iki figyelmeztető sztrájkot követően sem kezdődött meg az érdemi párbeszéd a szárnyvonalakról - adott magyarázatot a sztrájk okára Simon Dezső, a VSZ elnöke. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy a sztrájk ideje alatt mintegy 1000 vonat közlekedne, ezért fontos lenne a még elégséges szolgáltatásról megállapodni. A szakszervezeteknek van erre vonatkozó elképzelésük, de azt elfogadhatatlannak tartják, hogy a vasúttársaságok minden vonatot közlekedtetni akarnak.

Simon Dezső emlékeztetett arra, hogy a Vasutasok Szakszervezete a mellékvonalak bezárási szándéka elleni tiltakozásul október 27-én tette közzé sztrájkfelhívását. A november 7-iki kétórás figyelmeztető sztrájk sikeres volt, de nem hozta meg az elvárt eredményt, nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások a GKM-mel.

A VSZ elnöke a sztrájkban résztvevő munkavállalók számára vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: a kulcspozícióban lévő munkavállalók sztrájkolnak majd. Felhívta a figyelmet arra, hogy a november 7-iki munkabeszüntetésben nemcsak a forgalomban, hanem az egyéb területeken dolgozók is részt vettek, példaként említette a járműjavítókat.

A VSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a vasutasoknak kötelességük a látszatreform ellen, a valódi vasúti reform érdekében fellépni. Utalt arra, hogy a 2003-ban meghirdetett vasúti reform a MÁV veszteségeinek csökkentését is célul tűzte ki, 2003-ban a MÁV vesztesége 32 milliárd forint, 2006-ban 100 milliárd forint volt. Gaskó István úgy vélekedett, hogy a 2 órás figyelmeztető sztrájk ellenére sem hárult el a veszélye annak, hogy bezárják a szárnyvonalakat.

A VDSZSZ elnöke szerint a kormány továbbra is cinikus magatartást tanúsít a szárnyvonalakkal kapcsolatban. Szerinte a GKM államtitkára a legutóbbi kétórás sztrájk során megkérdőjelezte a vasutasok sztrájkhoz való alkotmányos jogát a szárnyvonalak ügyében, és ezt az államtitkári kijelentést a szakszervezetek visszautasítják. A VDSZSZ elnöke elmondta: a vasutas szakszervezetek a kormányfőtől tárgyalásra és megállapodásra képes tárgyalódelegációt várnak.
 
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.