Lehetett-e politikai indíttatású az APEH-vizsgálat Orbán ellen?
Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az adóhatóság Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, és Kubatov Gábor pártigazgatóval szemben – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A Fidesz ezt politikai ügynek tekinti, az MSZP és az APEH cáfol. Utasíthatja-e bármilyen állami szerv az adóhivatalt vagyonosodási vizsgálat lefolytatására? Vámosi-Nagy Szabolcsot, az Ernst&Young adószakértőjét, az adóhivatal volt elnökhelyettesét kérdeztük.
Az MSZP szerint ez egy újabb hazug és rosszindulatú támadás. A Fidesz azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy a politikusok különleges emberek, akiket nem ellenőrizhet az adóhatóság, mert ha megteszi, az rögtön politikai támadás. A miniszterelnök is átesett ilyen vizsgálaton, és mindent rendben találtak nála - emlékeztetett Daróczi Dávid kormányszóvivő, s hozzátette azt is, hogy másfél éve a kormány minden tagjánál, szocialista és szabad demokrata politikusoknál is lefolytattak egy vagyongyarapodási vizsgálatot, amit ők kértek saját maguk ellen. Közéjük tartozik Pál Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője, aki elmondta: kaptam értesítést, és állok az adóvizsgálat elébe.
A kormányszóvivő a fentiek tükrében tagadta azt is, hogy a miniszterelnök politikai célokra használna fel állami hatóságokat a vele nem rokonszervező emberek és politikai vetélytársai elcsendesítése vagy megfenyegetése érdekében. A Fidesz szerint azonban az élet erre rácáfolt, amit egyértelműen bizonyítanak azok az adóhivataltól érkezett októberi keltezésű megbízó levelek (ebben értesítik az adózót a vagyonosodási vizsgálatról), melyek sorszámai egymás után következnek. Ezt a hírt az APEH sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, mivel köztudottan adótitoknak számít, hogy ki ellen folyik vizsgálat, erről legfeljebb maga az adózó tájékoztathatja a nyilvánosságot.
A sorszámozás önmagában kevés bizonyíték a Fidesz feltételezésének igazolására. A Fidesz idáig azonban nem rukkolt elő más bizonyítékkal, ami igazolná, hogy valóban a miniszterelnök keze lenne az Orbán Viktor ellen indított APEH-vizsgálatban. Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH volt elnökhelyettese szerint ez ugyanúgy lehet a véletlen műve, mint ahogyan utalhat politikai szándékra is. Annyi bizonyos, hogy az Adózás rendjéről szóló törvény (Art) értelmében a pénzügyminiszter utasíthatja, illetve az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke felkérheti az adóhivatalt vagyonosodási vizsgálat lefolytatására - hívja fel a figyelmet Vámosi. E paragrafus érdekessége, hogy míg az ÁSZ-elnök hatáskörét csak meghatározott esetekre terjeszti ki, addig a pénzügyminiszterét (a törvényben adópolitikáért felős miniszter) nem korlátozza. Sőt azt is megengedi, hogy egy ismételt felülvizsgálati kérelemnél törölje vagy módosítsa a vagyonosodási vizsgálat során született APEH-határozatot, jogszabálysértés esetén.
Az adóhivatal visszautasítja a burkolt vádat, hogy politikai megrendelésre dolgozna. Bakonyi Ágnes sajtófőnök elismerte: előfordulhat, hogy két fideszes megbízólevelének sorszáma egymás után következik, de az sem kizárt, hogy előttük egy MDF-es, utánuk pedig egy MSZP-s politikus következik. A magyarázat pedig az lehet, hogy az adóhivatal rendszere jelzi, ki az adózó munkáltatója, abból a célból, hogy ügyük olyan három-négy főből álló revizori csoporthoz kerüljön, amely nem részesíti külünleges bánásmódban az adózót, legyen politikus, színész, vagy bármilyen ismert ember.
Bakonyi szerint az egyébként, hogy valaki értesítést kap személyi jövedelemadó (szja) vizsgálatról, önmagában még nem jelenti azt, hogy vele szemben vagyonosodási vizsgálatot indítanának, ami egy speciális formája az szja-ellenőrzésnek. Szerinte Orbán Viktornak, illetve Kubatov Gábornak - a "titokgazdáknak" - be kéne menniük az adóhivatalba és tisztázniuk a vizsgálat okát. Ez az egy módja van annak, hogy kiderüljön, valóban vagyonosodási vizsgálatról van-e szó.