2007. október. 18. 16:20 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 18. 16:16 Itthon

A Fidesz Veres János bizottsági meghallgatását kezdeményezi

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes tagjai Veres János meghallgatását kezdeményezik a testületben, a pénzügyminiszter korábbi cégügyeivel kapcsolatban - mondta Balsai István, az ellenzéki párt parlamenti képviselője.

Balsai István a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentlapinformációkra hivatkozva közölte: a hírek szerint Veres János egykori cége nem önként szolgáltatta vissza a hatóságoknak a törvénytelenül megszerzett 55 millió forintos áfavisszatérítést. Hozzátette: az ügyben érintett céget felszámolták. Meddig tűri meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy adócsaló cég tulajdonosát a pénzügyminiszteri székben? - tette fel a kérdést
Balsai István.
    
A meghallgatás során szeretnék tisztázni, mi is történt az ügyben érintett céggel az 1990-es évek elején, amikor annak Veres János tulajdonosa és ügyvezetője volt, és további információkat akarnak kapni a jogtalanul visszaigényelt 55 millió forintos áfa sorsáról is. Az ellenzéki politikus idézte Veres János szavait, aki szerinte
a napokban azt mondta, "ez a pénz az államhoz visszakerült". Ezt a kijelentést Balsai István "érdekesnek" minősítette. Mint mondta, a témában hétfőn megkérdezte a pénzügyminisztert, de a "szokásos
semmit mondásba burkolózó" választ kapta.
   
Balsai István - szintén lapinformációra hivatkozva - arról is beszélt, hogy  a nyíregyházi cégbíróságon nincs nyoma a Veres János és Kabai Károly által jegyzett cég 1992-es mérlegének. "Nem tudjuk, ki, mikor és hogyan fizette vissza az 55 millió forintos csaláson alapuló áfa visszatérítést, nem tudjuk, miért hiányzik az 1992-es év mérlege, és azt sem, mi lett a felszámolt cég adótartozásának a sora" - fogalmazott Balsai István.
 
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.