2007. október. 12. 10:19 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 12. 10:41 Itthon

Padtársa helyett szavazott a fideszes Kispál Ferenc?

Egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, még júniusban – írta a pénteki Népszabadság.

A lap birtokába jutott képsor tanúsága szerint a parlament egyik júniusi ülésnapján a képviselő, miután felhangzik a frakcióvezetők utasítása a szavazásra, megnyomja saját szavazógombját, majd a tőle balra ülő Nagy Sándor fideszes képviselőét is. Egymás után többször is. A felvételen látszik, hogy padtársa nincs a közelben, ellenben a parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint Nagy Sándor éppen ugyanúgy voksolt, mint Kispál Ferenc és a többi fideszes képviselő – olvasható az újságban.
 
Kispál Ferenc a Népszabadság megkeresésére tagadta, hogy valaha is más helyett szavazott volna a parlamentben.
 
A lap megkeresésére Nyakó István, az MSZP szóvivője annyit mondott: mivel nem ismerik a részleteket, egyelőre nem tudnak állást foglalni. Az biztos, tette hozzá, hogy minden hasonló esetet ki kell vizsgálni.
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.