2007. október. 08. 12:45 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 08. 12:46 Itthon

Transzformátort loptak Szabolcsban

Elloptak egy transzformátort Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a közszolgáltatási elektromos hálózatban ez már a tízedik bűncselekmény volt az idén - közölte a régió rendőr-főkapitányságának sajtóügyeletese hétfőn.

Az ismeretlen tettes ezúttal egy Nyírgyulaj és Ófehértó közötti területről tulajdonította el az áramátalakító berendezést, amivel másfél millió forint kárt okozott - mondta Fülöp Gergely szóvivő.

Az idén ez volt a tizedik transzformátorlopás, illetve rongálás a Nyírségben, s a szolgáltató cégnek a kára meghaladja a 9,5 millió forintot. A bűncselekményeket elkövetők a színesfém alkatrészekért, illetve az elektromos berendezésben lévő olajért viszik magukkal, valamint szerelik szét a trafókat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.