2007. szeptember. 23. 14:14 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 23. 15:34 Itthon

Kamionstopot és zónadíjat akarnak a fővárosi szocialisták

A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről kamionstop 2008 feliratú piros pólóban Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP frakciójának vezetője beszélt vasárnap az 1-es villamosnak a BRFK közlekedésrendészetével szemben lévő megállójában.

Burány Sándor elmondta, hogy a pártvezetés javaslata szerint a fővárost három zónára osztanák. Ezekben a mainál csak sokkal szigorúbb feltételekkel közlekedhetnének a teherautók. A párt tárgyalásokat kezdeményez a kerületekkel, valamint a fuvarozók, a kereskedők és a szolgáltatók érdekképviseleteivel, illetve az önkormányzati frakcióján keresztül mindent elkövet azért, hogy a budapestiek már januártól élhetőbb, csendesebb, nyugodtabb és jobb levegőjű városban élhessenek - jegyezte meg az MSZP budapesti elnöke.

A politikusok kifejtették, hogy a piros zóna a városon való áthaladást szolgálná. A gyakorlatilag egyetlen útvonalat jelentő kamionfolyosón az M0 körgyűrű keleti szakaszának átadásáig közlekedhetnének a nehézgépjárművek. Az M0-ás keleti szakaszának átadása után már itt sem, illetve csak engedéllyel és díjfizetéssel haladhatnának. Ez a folyosó a Vörösvári út - Árpád híd - Hungária körút - Gyáli út - Nagykörösi út - M5 - 0-ás körgyűrűt jelentené.

A fehér zóna a Nagykörút vonalán kívüli területeken lenne. Minden olyan területet magába foglalna, amely nem része a piros folyosónak és nem tartozik a zöld zónába. Ide a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók csak engedéllyel, díjfizetés után és kizárólag 10 óra és 16 óra között hajthatnának be. A 3,5 tonnánál nehezebb autók csak célforgalmi szándékkal közlekedhetnének itt.

A zöld zóna a pesti Nagykörút, valamint a budai körút BAH csomópontig terjedő övezeteken belüli utcákat jelentené. Ide csak 3,5 tonnánál kisebb szállítókapacitású teherautók hajthatnának be. A 7,5 tonna feletti járművek csak kivételes esetben (például építkezés), külön díjfizetés ellenében hajthatnának be. E zónában a végső cél az, hogy az áruszállítás teljes mértékben kisteherautókkal valósuljon meg. 

A politikusok elmondták, hogy javaslatuknak semmi köze nincs a főpolgármester által egy hete felvetett "dugódíjhoz". Közölték azt is, hogy a különböző zónákba való behajtásért fizetendő díj összege, majd az érdekképviseletekkel való egyeztetésen alakul ki. Steiner Pál leszögezte, hogy az MSZP fővárosi frakciója mindent megtesz azért, hogy az év hátralévő részében a közgyűlés elfogadja a kamionok korlátozását szolgáló szabályozást.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.