2007. szeptember. 23. 12:52 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 23. 12:48 Itthon

Gyurcsány költségtérítési szigorítása kiakasztotta a frakciókat

Sérelmezték a frakciók képviselői a házbizottság csütörtöki ülésén Gyurcsány Ferenc képviselői költségtérítésre és a hiányzások szabályozására tett javaslatát - tudta meg az MTI. A távirati iroda információi szerint az ülésen mind az öt parlamenti párt képviselője kinyilvánította, hogy nem vennék szívesen a képviselői költségtérítés szabályozásának megváltoztatását.

A miniszterelnök az őszi ülésszak első napján 48 pontban ismertette a kormány előtt álló feladatokat és a következő egy év teendőit. Az "új rend" tíz pontja közé sorolta a képviselői költségtérítés átláthatóbb és a képviselői munkavégzés szigorúbb szabályozásának kialakítását. A frakcióvezetőknek és a házelnöknek küldött levelében - amelyben a probléma rendezésére az Országgyűlést kérte fel - a miniszterelnök már úgy fogalmazott: mindkét ügy a társadalmat élénken foglalkoztatja és az emberek többségét joggal irritálja. 

A házbizottság ülésén - az MTI információi szerint - többen kifogásolták Gyurcsány Ferenc szóhasználatát is. Répássy Róbert (Fidesz) arra is felhívta a figyelmet, hogy nem a kormány ellenőrzi az Országgyűlést és a képviselőket, hanem fordítva. Ezzel többek között Gusztos Péter (SZDSZ) is egyetértett - tudta meg a távirati iroda. A fideszes politikus azt is felvetette, hogy míg a képviselők tiszteletdíja öt év alatt alig több mint harminc százalékkal nőtt, addig a miniszteri illetményt majdnem 170 százalékkal emelték, és szerinte ez utóbbi is irritálja az emberek többségét. Göndör István (MSZP) frakcióvezető-helyettes arról beszélt a házbizottság ülésén, hogy a politikusság is főállású munka, és el kell dönteni, hogy megfizetik-e rendesen vagy azt ajánlják a képviselőknek, hogy keressenek mellette más jövedelemszerző tevékenységet - értesült az MTI.

A hiányzások szankcionálásával kapcsolatban többen megjegyezték, hogy a bizottságok ülésezési rendje miatt képtelenség, hogy a képviselők megfelelő arányban és számban részt vegyenek az üléseken, amelyek többször a frakcióülésekkel és a plenáris üléssel is egy időben vannak. Az MTI úgy tudja, a frakciók képviselői szerint ezen a területen a kormánynak is lenne dolga, hiszen a bizottságokban az államtitkár, vagy a miniszter helyett köztisztviselők jelennek meg, hogy érveljenek a tárca előterjesztései mellett, de ők a politikai vitában nem tudnak részt venni.

A távirati iroda információi szerint Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Gyurcsány Ferencnek írt válaszlevelében sérelmezte a javaslatok időzítését, amely álláspontja szerint rontja a Ház és az országgyűlési képviselők egyébként is megtépázott tekintélyét. Emlékeztetett arra is, hogy 2006-ban már szigorították a költségtérítésre vonatkozó szabályozást és megállapodtak arról, hogy folytatják az egyeztetéseket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.