2007. szeptember. 11. 12:51 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 11. 12:53 Itthon

A Fidesz szerint kisemmizik Magyarországot a vagyontörvénnyel

A Fidesz szerint a maradék közvagyon kiárusítására, Magyarország kisemmizésére ad lehetőséget a kormánypárti többség szavazataival hétfőn elfogadott vagyontörvény - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt elnöke.

Hangsúlyozta: a vagyontörvény lehetőséget ad például több regionális vízközmű vállalat eladására, vagyis a magyarországi ivóvízbázis privatizációjára, valamint a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, illetve a Budapest Airport, a Nemzeti Tankönyvkiadó, az Állami Autópályakezelő maradék állami tulajdonának értékesítésére.

Varga Mihály azt mondta, ezen vállalatok eladása sérti a magyar nemzet érdekeit, de az utóbbi évek privatizációs bevételei sem járultak hozzá a gazdasági stabilitás növeléséhez és az életszínvonal emeléséhez.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.