Nyílt levélben tiltakoznak az állami vagyonról szóló törvény miatt
Nyílt levélben kérik az országgyűlési képviselőket közéleti személyiségek, hogy ne támogassák az állami vagyonról szóló törvényjavaslatot, mert szerintük az alkotmányellenes és súlyos veszélyt jelent a nemzet számára - erről Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyányi Körének elnöke beszélt hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
A névre szóló levelekben a 62 aláíró - akadémikusok, polgármesterek, művészek, egyetemi tanárok - azt kéri a képviselőktől, hogy mondjanak nemet arra a javaslatra, amely elfogadása esetén szabad kezet ad a kormánynak közvagyon kiárusításához - mondta el Náray-Szabó Gábor.
Mint a sajtótájékoztatót megelőző tanácskozáson elhangzott, a vagyontörvény nem gondoskodik a köztulajdon védelméről, és hogy, a nemzeti vagyon felett nem a kormány, hanem a parlament rendelkezhet.
A levél aláírói korábban Sólyom László köztársasági elnökhöz fordultak azért, hogy kérje a vagyontörvény alkotmánybírósági felülvizsgálatát. Az államfő a júniusban elfogadott törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
A sajtótájékoztatón közreadott sajtóanyag szerint a vagyontörvény visszavonása érdekében az Élőlánc Magyarországért mozgalom tüntetést szervez a hét végére a fővárosban.
A nyílt levében az áll: "Az állam tulajdona nemzeti vagyon" - sorsa az Ön szavazatán múlik; ne tűrje, hogy a kormány a klientúráját tartsa jól belőle! Mondjon nemet a vagyontörvényre! Az állami tulajdon 80 százalékát privatizálták, eközben az államadósság a háromszorosára nőtt. Vessenek véget a vagyonfelelő költségvetési politikának!"
A képviselőket emlékeztetik, hogy az Országgyűlésben tárgysorozatra vár egy, a közvagyon védelmét kellőképpen biztosító, nemzeti vagyonról szóló törvényjavaslat. Az aláírók - mint elhangzott - az Alkotmánybírósághoz fordulnak, amennyiben az Országgyűlése elfogadja az állami vagyonról szóló törvényt.
A levél aláírói között van Mádl Ferenc volt köztársasági elnök.