2007. augusztus. 29. 17:47 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 29. 17:59 Itthon

Fideszes törvénymódosító javaslat a nyugdíjcsökkentés ellen

A Fidesz a szocialisták támogatását várja ahhoz a törvénymódosító javaslathoz, amelyet a kormány által tervezett nyugdíjcsökkentés megakadályozása érdekében nyújt be - jelentette be Iván László, az ellenzéki párt politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A fideszes képviselő Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető titkárságán személyesen adta át a javaslatot, amelyhez MSZP-s támogatást vár. Iván László szerint a javaslatra  azért van szükség, mert a kormány tervei szerint január 1-jétől megváltozna a nyugdíjak számítási módja, így - mint elmondta - a jövő évtől nyugdíjba vonulóknak átlagosan 8 százalékkal lenne kevesebb a járandóságuk.

A fideszes javaslat indoklásában szerepel, hogy az úgynevezett nyugdíjas infláció már most meghaladja 12 százalékot, amit tovább fog tetézni jövő év elején a villany árának "drasztikus növekedése", így ha a kormány nyugdíjcsökkentő intézkedése életbe lép, akkor a jövőre nyugdíjba vonulóknak már 20-25 százalékkal kevesebb pénzből kell biztosítani megélhetésüket.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: bár a kormány szerint csak technikai módosításról van szó, amelynek értelmében 2008-tól a nettó bérek alapján számítják ki a nyugdíjakat, ez azonban súlyosan érinti a jövő évtől nyugdíjba vonulókat. Szerinte az intézkedés újabb szakadást idézne elő a mostani nyugdíjasok és a nyugdíj előtt állók között. Iván László úgy vélte, világos, hogy a kormány azt szeretné, ha minél kevesebb állami kiadása lenne, azonban ezzel a rendelkezéssel nem oldja meg sem a nyugdíjkassza helyzetét, sem az államháztartás egyensúlyát.
Hirdetés