2007. június. 19. 15:34 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 19. 15:34 Itthon

Szabó Máté egyetemi tanárt jelölte ombudsmannak Sólyom

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Szabó Máté egyetemi tanárt, politológust, jogászt jelölte kedden Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő a Sándor-palotában jelentette be döntését a parlamenti pártok frakcióvezetői előtt.

Szabó Máté egyetemi tanár, 1956-ban született Budapesten, 1980-ban szerezte diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1999. november 1-je óta az ELTE Állam és Jogtudományi Karának Politológia Tanszékének vezetője volt, majd 2001. november 1-jétől a Politikatudományi Intézet létrejöttét követően annak igazgatója.
 
1988-ban az alternatív mozgalmakról folytatott kutatásaiért megkapta a Magyar Szociológiai Társaság fiatal tehetségek jutalmazását szolgáló Erdei Ferenc díját, oktató munkájáért pedig 2006-ban a "Magyar Felsőoktatásért" emlékplakettet kapott.
 
A köztársasági elnök korábbi jelöltjét, a volt adatvédelmi biztos Majtényi Lászlót az Országgyűlés egy héttel ezelőtt nem választotta meg ombudsmannak. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosi posztjára jelölt Kállai Ernőt viszont megválasztották a képviselők.
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.