Törökbálinti robbanás: a vád szakértőit kizárták az eljárásból
Kizárta a bíró az eljárásból a törökbálinti robbanás ügyében folyó tárgyaláson azt a két szakértőt, akiknek a szakvéleményére az ügyészség a vádat alapozta. Mivel Bródy Béla ügyész új szakértők kirendelését kérte, a tárgyalást novemberre napolta el a bíró.
Mint emlékezetes, a tűzijátékokkal foglalkozó Pyro-Technic Kft. telephelyén 2004. augusztus 5-én hatalmas robbanás történt, amelynek során három dolgozó meghalt. A vádhatóság szerint a 118 négyzetméteres törökbálinti pirotechnikai raktárban 230 kilogramm robbanóanyag – lőpor és más pirotechnikai robbanószerek keveréke – repült a levegőbe. A vádlottak viszont a történtek óta ragaszkodnak ahhoz az állításukhoz, hogy a raktárban nem lőpor robbant, hanem valakik TNT-t robbantottak.
Egyértelmű volt, hogy ennek tisztázása a szakértőkre vár majd. Kedden reggel azonban a tárgyalás váratlan fordulatot vett. Kováts Tamás Attila, a Budakörnyéki Bíróság bírája ugyanis bejelentette, kizárja az eljárásból a vegyész- és a robbantástechnikai szakértőt. Döntését azzal indokolta, hogy mindketten a szakértői vélemény elkészítése mellett nyomozási cselekményt is végeztek, amit a büntetőeljárási törvény kizár. Ezen túl, mind a két szakértő az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálatánál dolgozik, ami megkérdőjelezi elfogulatlanságukat.
A két szakértő a vád szempontjából volt fontos, ugyanis az ügyészség az ő véleményükre alapozva vádolta meg a Pyro-Technic Kft. négy vezetőjét halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetéssel és robbanóanyaggal való visszaéléssel. A szakértők kiesésével a vádhatóság gondba került. Bródy Béla ügyész mindenesetre kérte a bírót újabb szakértők kijelölésére. Kováts Tamás Attila bíró ehhez hozzájárult, és a tárgyalást november 4-re elnapolta.
Az újabb igazságügyi szakértői vélemények elkészítésénél azonban problémát jelenthet, hogy a helyszín – a felrobbant raktár – már nincs meg. A cég ugyanis a korábbi szakértői vizsgálatok befejezése után rendezte a telepet, amelyen jelenleg semmi sincs, újabb helyszíni mintavételre nincs mód. Így kérdés, hogy ki lesz az a szakértő, aki ezek fényében elvállalja a megbízást.