Gráf: kétmilliárd a járványügyi rendszer korszerűsítésére
Az elmúlt időszakban a mezőgazdasági tárca mintegy két milliárd forintot költött a magyar járványügyi rendszer korszerűsítésére - mondta Gráf József miniszter, amikor felavatta a békéscsabai regionális járványvédelmi központot.
A miniszter beszédében emlékeztette hallgatóságát, hogy a magyar járványvédelem kiválóra vizsgázott, hiszen a korábban előfordult madárinfluenza megbetegedéseket sikeresen lokalizálta, majd pedig felszámolta. Az új békéscsabai központ is azt a célt szolgálja, hogy ha ilyen, vagy ehhez hasonló eset mégis előfordul, akkor a járványvédelem, mint hatóság működjön és ennek megfelelően irányítsa a védelmet és az elhárítást.
Az új központ létesítésére a minisztérium 40 millió forintot fordított, további 18 millió forintot pedig egy magyar-román közös pályázat eredményeként, uniós forrásból teremtette elő. Az ingatlan egyébként nemcsak "éles helyzetben" működik, hiszen éppen a szomszédos országgal elnyert pályázat következtében a magyar állategészségügyi szakemberek mellet a román partnerek számára is képes képzési- továbbképzési lehetőségeket biztosítani.
A központ avatását követően Tóth Gábor, a megye főállatorvosa bemutatta a sajtó munkatársainak azt az új állatleölő berendezést, amelynek első prototípusa békéscsabai telephellyel kezdi el működését. Mint mondta tovább négy hasonló eszköz beszerzése folyamatban van s ezekkel, ha szükséges az egész országra kiterjedően el tudják végezni a feladatot.
A mintegy 38 millió forintba kerülő korszerű, számítógéppel irányított berendezés, egyszerre maximum öt tonna állatot képes, humánusabb módon, bódító gázzal és széndioxiddal elpusztítani úgy, hogy a be- és kirakodáskor nem kell emberi kéznek beavatkoznia.