2007. május. 11. 21:17 Utolsó frissítés: 2007. május. 11. 21:19 Itthon

2700 kórházi dolgozó kerül az utcára a fővárosban

Július elsejétől a MÁV, a BM, a Honvéd és a Szabolcs utcai kórház Állami Egészségügyi Központ néven egy intézmény lesz, két helyen - az állásukat vesztett orvosoknak és ápolóknak mobilitási pályázatot hirdet a szaktárca - adja hírül a Híradó.

A mobilitási pályázat értelmében azokat az egészségügyi dolgozókat, akik lakóhelyüktől 50 kilométernél nagyobb távolságra kapnak új munkát, támogatásban részesítik. Az orvosi kamara szerint a meghirdetett félmilliárdos program nem más, mint egyszeri gyorssegély.

Az ápolók és az orvosok sorsa viszont még kérdéses. Nem tudni ugyanis, hogy kiket vesznek át, csak az biztos, hogy az összevont intézményben az eddigi több mint 5 ezer dolgozó fele férhet el.
 
Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az ÁNTSZ-szel együtt az egész országban kérdőíves felmérést készít, hogy pontosan hol és kiket érinthet az elbocsátás. Kubányi Jolán, a kamara alelnöke a Híradónak elmondta: "megközelítőleg 6 ezer egészségügyi szakdolgozó kerül ki a rendszerből és kb. 1500 orvos, akiknek szükségük van valamilyen olyan jellegű megoldásra, ami arra irányul, hogy meg tudjuk tartani őket az ellátás minden területén.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy véli: "ez nem válasz az áttelepülés egszisztenciális problémáira, a lakásváltozására, az ingatlancserére, a család egszintenciájának problémájára, arra, hogy ha valaki vállal egy átképzést, akkor miből fog addig élni." A kamara szerint vissza nem térítendő állami hitel kellene az otthonteremtésre, az átköltözőknek pedig családtámogatási program.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.