2007. május. 11. 10:24
MTI
Utolsó frissítés: 2007. május. 11. 11:13
Itthon
Hétmilliós bérautóját lopta el a munkanélküli, lebukott
Lebukott egy hétmillió forint értékű bérautóval furikázó munkanélküli férfi, aki nagy értékű kocsi ellopását jelentette be a rendőrségen, de a nyomozás kiderítette, hogy a szuperjárgányt ő maga "vette magához", anyagi nehézségei megoldásának céljából - közölték a térségi főkapitányság illetékesei.
Az állástalan férfi még február 27-én jelentette be, hogy egy parkolóban hagyta a bérelt autót, a gyújtáskapcsolóban az indítókulccsal, amíg beugrott cigarettát venni a boltba, s mire kijött, a hétmillió forintot érő kocsinak hűlt helye volt - mondta el Fedor Rita, helyettes megyei sajtószóvivő.
Az ügyben eljáró Nyíregyházi Rendőrkapitányság jármű-felderítési alosztályának vezetője, Márton Csaba őrnagy hozzátette: a nyomozóknak már a bejelentéskor gyanús volt lopási ügy, s ki is derítették, hogy valótlan az állítás.
A férfi ellen, aki a biztosítási kártérítésből és a bérautó illegális értékesítéséből akart hasznot húzni, a hatóság félrevezetése és hamis tanúzás miatt indult eljárás.
Az alosztály-vezető tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban többen is próbálkoztak hasonló "autóönlopásos" bejelentéssel Nyíregyházán, többnyire az autólízingelések okozta anyagi nehézségeik miatt.
Két másik, hasonló módon ügyeskedni próbáló személy szintén lebukott, a nyomozás az ő esetükben is megállapította, hogy kitalációról van szó, s a rendőrök megtalálták az eltüntetett gépkocsikat is.