2007. május. 08. 13:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. május. 08. 13:27 Itthon

Segal nyolcmilliós óvadék fejében elhagyhatja a börtönt

Nem egészen két év után kijöhet az előzetesből Segal, a Való Világ 3 egykori szereplője. Cz. Tamás nyolcmillió forint ellenében szabadulhat.

A miskolci illetékességű Segal az RTL Klub valóságshow-ja révén tett szert országos ismertségre; a fiatalember azonban nem sokáig vett részt a műsorban, mert ő volt a játék első kiesője.

2005. június 19-én, egy drogfogás gyanúsítottjaiként előzetes letartóztatásba helyezte őt a bíróság. Cz. Tamás azt állította, hogy semmit sem tud arról a fél kiló kokainról és az ötvenezer darab extasy-tablettáról, amelyet a rendőrök abban az autóban találtak, amelyben három másik társával utazott.

A miskolci fiatalember hiába ragaszkodott ehhez a verzióhoz egészen a mai napig, nem engedték ki az előzetes letartóztatásból. A bíróság tavaly első fokon kilencmillió forintos óvadékot állapított meg, ám azt az ügyészség kevésnek találta, és tizenötmilliót kért volna. A Fővárosi Ítélőtábla végül jogerősen nyolcmillió forintban határozta meg az óvadékot.

„A mai napon letettem ügyfelemért, Cz. Tamásért a nyolcmilliós összeget, így védencem kijöhet az előzetes letartóztatásból – közölte a hvg.hu-val Kelemen Tamás ügyvéd. Segal házi őrizetben lesz mindaddig, amíg zajlik az ellene folyó eljárás. Ez ősszel a bíróságon folytatódhat, ugyanis a vádiratot ügyfelem és több társával szemben a vádhatóság benyújtotta a Fővárosi Bíróságra.

Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt emelt vádat Segal és társai ellen. A 19 vádlott nagy része öttől tizenöt évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is számíthat.

Csikász Brigitta

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.