2007. április. 04. 18:00 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 04. 18:03 Itthon

Miért mondott le Molnár?

Molnár Lajos lemondása nemcsak a miniszterelnököt, hanem az SZDSZ-t is váratlanul érte, annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter hónapok óta - egyes vélemények szerint túl gyakran is - mondogatta, hogy megválik posztjától - értesült az MTI kormány közeli körökből.

Az MTI úgy tudja: az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy egy keddi szakmai egyeztetésen ismét nyilvánvalóvá vált, mennyire távol van egymástól a koalíciós pártok álláspontja a több biztosítós modell bevezetésében. A miniszterelnök ugyanis egyelőre csak a több biztosítós modell bevezetésének lehetséges ütemtervéről akart egyeztetni és azt rögzíteni, az egészségügyi miniszter viszont a mielőbbi bevezetést szorgalmazta, és a konkrétumokról egyeztetett volna a távirati iroda információi szerint.

Molnár Lajos egészségügyi minisztersége alatt már többször jelezte lemondási szándékát a miniszterelnöknek, de írásban most először. Legtöbbször azért akart lemondani, mert konfliktusba keveredett Draskovics Tiborral, az Államreform Bizottság alelnökével, akivel az egészségügyi reform előkészítése alatt több dologban nem értett egyet.

Molnár Lajos már kinevezésekor és azt követően is több alkalommal beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy csak addig vállalja a miniszterséget, amíg az egészségügyi reform a szabad demokraták által vállalt módon valósul meg, és elfogadják elképzeléseit.
Hirdetés
hvg360 Csendes-Erdei Emese 2025. május. 06. 09:30

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Minden harmadik gyermek túlsúlyos, és ennek döntően életmódbeli oka van. Sok felnőtt hormonbetegnek képzeli magát pusztán azért, mert felszedett néhány kilót – mondta el a HVG-nek adott interjúban Luczay Andrea endokrinológus, gyermekgyógyász, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság vezetőségi tagja