Rossz helyen demonstráltak a talicskások
A szombathelyi szennyvíz-csatorna egy részét felújító alvállalkozók demonstráltak délelőtt a Közbeszerzések Tanácsának (KT) budapesti épülete előtt.
A 12 cég 20-25 dolgozója talicskákkal, kapákkal azért vonult a KT elé, mert a projektre leszerződött – a demonstrálók értesülése szerint felszámolási eljárás alá vont – Varpex Építőipari Zrt.-től máig nem kapták meg a tavaly júniustól év végéig elvégzett munkájukért járó 700 millió forintot.
Kövesi Csaba, a társaságok képviselője elmondta: a KT-től azt várják, hogy gyorsítsa fel az ügyben indított vizsgálatot, és mielőbb tegye lehetővé a tartozás rendezését. Szombathely önkormányzata állami és európai uniós forrásokból, összesen 5 milliárd forintos értékben valósít meg szennyvízberuházást, ennek egy része a demonstráló cégek által elvégzett csatornarekonstrukció. A projekt befejeződött, az átadás márciusban várható.
Az 500-600 embert foglalkoztató cégek úgy tudják, hogy az állam már átutalta a projektköltségek egy részét az önkormányzatnak. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatot a Borostyánkő 2005 Konzorcium nyerte el, majd szinte a teljes műszaki tartalmat illetően leszerződött a Varpex Zrt.-vel. A demonstrálók tudomása szerint a Varpex sem kapott még pénzt a projekt után.
Kövesi Csaba közölte, hogy roma vállalkozóként képviseli azoknak a roma származású munkásoknak az érdekeit is, akiknek most a tartozás rendezése nélkül nem tudnak munkát adni. Ezen kívül nem csak saját ügyükben kívánnak fellépni, hanem általában a magyarországi lánc- és körbetartozások, az ezek kialakulását lehetővé tevő pályázati rendszerek, közvetve a kis- és középvállalkozások ellehetetlenítése ellen.