2007. február. 05. 09:49 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 05. 09:50 Itthon

A Fidesz Petréteit is berendelné az ötpárti találkozóra

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arra kéri Szili Katalin házelnököt, hogy hívja meg Petrétei József rendészeti minisztert a hétfői ötpárti megbeszélésre, és ott a tárcavezető adjon tájékoztatást a Kossuth térre vonatkozó intézkedés jogalapjáról, indokairól és annak tervezett időtartamáról.

A nagyobbik ellenzéki párt politikusa ezt nyílt levélben kérte az Országgyűlés elnökétől hétfőn. "Tekintettel arra, hogy a budapesti rendőrfőkapitány biztosítási intézkedése tartósan és súlyosan sérti az állampolgárok alkotmányban biztosított gyülekezési jogát és véleménynyilvánítási szabadságát, javaslom, hogy a képviselőcsoportok vezetői – Önnel egyetértésben – nyilvánítsák ki a miniszternek a biztosítási intézkedés megszüntetésére vonatkozó akaratukat" - olvasható Répássy Róbert levelében.

Mint írja, a házszabály értelmében Szili Katalin köteles gondoskodni az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról. Az ellenzéki politikus emlékeztet arra, hogy a házszabály azt is kimondja: a házelnök képviseli az Országgyűlést más állami szervekkel való kapcsolatban.

"Az Országház épületét körülvevő budapesti Kossuth tér immáron több mint száz napja rendőri megszállás alatt áll" - fogalmaz Répássy Róbert levelében. A kordon súlyosan sérti az emberek alkotmányban rögzített, a gyülekezéshez, a szóláshoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő, jogait - írja a fideszes politikus.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.