Megtörtént az újmohácsi tragédia szakértői vizsgálata
Elkészült a műszaki szakértői vélemény az újmohácsi révnél január elején történt tragédia ügyében, amely két gyermek halálával végződött, de azt a rendőrség még nem kívánja nyilvánosságra hozni.
"Várhatóan tíz napra van még szükség, hogy teljes képet kapjunk arról, mi is történt pontosan a révnél. Ehhez szükség van az orvos szakértői véleményre és más nyomozati munka elvégzésére. A rendőrség a vizsgálati eredményeket csak ezt követően ismerteti" - mondta el Bális Eszter, a baranyai rendőrség sajtóreferense, akit a távirati iroda a közszolgálati televízió esti híradójának információja alapján keresett meg.
Az újmohácsi révnél január 3-án reggel történt a tragédia. Egy Ford Fiestával közlekedő család késve érkezett a révhez. Az apa elfutott jegyet váltani, az anya pedig a kocsi csomagtartójához ment.
A jármű ekkor elindult, a komphoz vezető lejtőn felgyorsult, majd a hátsó ülésen utazó három és ötéves kisfiúval a hajó mellett a vízbe esett. A szülők a kocsi után futottak, a vízbe ugrottak, de az autó egy percen belül elsüllyedt, a gyermekeket már nem tudták kimenteni.
A gépkocsit és a holttesteket három órával később búvárok és tűzoltók hozták felszínre. Az ügyben gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozása miatt indítottak eljárást.