2006. december. 31. 16:51 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 31. 16:54 Itthon

Gyömrő: többmilliós kárt okozott a földmozgás

A gyors felmérés szerint több millió forint kár keletkezett a földmozgás nyomán a 15 ezer lakosú Györmrőn. Személyi sérülés nem történt - közölte Gyenes Levente polgármester.

Sötétedéskor az utcán toporgó emberek a mínusz két fokos hideg elől hazamentek, e szerint a hideg legyőzte bennük a félelmet az esetleges újabb földmozgástól. A város bejárása során kiderült, hogy az önkormányzati hivatal tetejéről néhány cserép leesett a mozgás következtében, a húsz éve épült iskolai tornacsarnok fala pedig megrepedt. Ezért most majd statikai vizsgálatot kell tartani, hogy megtarthatják-e itt a tornaórákat, vagy netán új helyszínt kell keresni.

Több lakóház kisebb megrongálódásával kapcsolatban is érkeztek bejelentések, ezeket egyenként megvizsgálják majd, és a biztosító társaságokkal egyeztetik, hogy milyen kárenyhítést fizessenek ki a rászorulóknak. A pénzek kifizetésében számítanak a megyei önkormányzat vis major keretére is, és szükség esetén az önkormányzat saját forrásaiból is elkülönít erre külön összeget - közölte a polgármester.
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.