2006. december. 18. 19:52 MTA Utolsó frissítés: 2006. december. 18. 19:54 Itthon

Akadémiai támogatás fiatal roma kutatóknak

Egy fiatal szociálpolitikus, Boros Julianna nyerte az idén azt a pályázatot, amelyet Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hirdetett meg cigány származású fiatalok számára. Az MTA-elnök szerint a fiatal kutató példákép lehet a roma közösség számára.

Az idén második alkalommal meghirdetett pályázat célja, hogy a doktori képzésben résztvevő 35 év alatti cigány származású kutatókat támogassa a tudományos fokozat megszerzésében. A nyertes 2007. január 1-jétől 24 hónapon át tudományos segédmunkatársi munkakör betöltésére kap lehetőséget egy olyan intézetben, amelynek tudományos területe legalább részben kapcsolódik a pályázó kutatásaihoz.

"Nem véletlen, hogy egy ilyen személyiséget választottunk. Boros Julianna egy példakép, hiszen olyan szegény sorból származik, amelyből kitörni szinte lehetetlen volt. Ő azonban többet akart" - hangsúlyozta méltatásában Vizi E. Szilveszter. "Meggyőződésem, hogy az ilyen életpályák példaértékűek, és ha van példakép, lesz aki követi" - tette hozzá.

Boros Julianna, aki 2005-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és ez év őszén nyert felvételt a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájába úgy nyilatkozott: elsősorban a leghátrányosabb térségekben élő emberek esélyeit növelő képzési programokkal szeretne foglalkozni.

A fiatal kutató úgy vélte, hogy sok ilyen program megvalósult ugyan, de kérdéses, hogy ezek mennyire voltak esélyteremtők, mennyire segítették az ott élők munkaerőpiaci, társadalmi reintegrációját.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.