2006. december. 12. 14:36 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 12. 14:47 Itthon

Petrétei szerint 2007-re teljesíteni kell a schengeni feltételeket

Petrétei József szerint 2007 nyarára teljesíteni kell a schengeni tagsághoz szükséges összes feltételt. Erről az igazságügyi és rendészeti miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón beszélt.

A schengeni előírások kétharmadát Magyarország már 2004-től, az európai uniós tagságától kezdve alkalmazza - mondta a miniszter. A fennmaradó feltételek kapcsán azt mondta: akcióterv kerül a kormány elé, amely tartalmazni fogja, hogy milyen feladatokat kell 2007-ben elvégezni. Döntöttek arról is, hogy kialakítanak egy olyan monitoring-rendszert, amely folyamatosan követi, hogy Magyarország felkészülése ezen a területen hogyan halad – tette hozzá.

"2007 nyarára készen kell állnunk arra, hogy a csatlakozás összes feltételét teljesítsük" - fogalmazott a miniszter. A még fennálló jogharmonizációs feladatokat az Országgyűlésnek a tavaszi ülésszak idején kell elfogadnia – hangsúlyozta. Mint mondta, bízik abban, hogy Magyarország teljesíteni tudja ezeket a követelményeket, ha az Országgyűlés eleget tesz jogharmonizációs szempontból fontos jogalkotási feladatának.

Petrétei emlékeztetett, hogy az unió bel- és igazságügyi tanácsa egy héttel ezelőtt döntött a schengeni térség kibővítéséről. A megszületett egyezség a szárazföldi és vízi határellenőrzések 2007 decemberétől, a légi ellenőrzések 2008 márciusától kezdődő fokozatos megszüntetését irányozza elő. Utóbbival kapcsolatban a miniszter megjegyezte, hogy a légiforgalomban a téli-nyári menetrendváltásnál nyílhat erre lehetőség. A miniszter arról is szólt, hogy a külső határszakaszokon jelenleg is schengen-kompatibilis ellenőrzés zajlik, itt nem kell jelentős változásokra számítani.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.