2006. november. 02. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 02. 13:28 Itthon

Titoktörvény: SZDSZ egyelőre nemet mond az MSZP-nek

Nem igaz, hogy közel van a megegyezés a titoktörvénnyel kapcsolatban – közölte Pető Iván ügyvivő.

Az egyeztetés egyelőre leállt, mivel a törvényjavaslat ebben az évben nem kerül az Országgyűlés elé – írta közleményében a liberális politikus. A Népszabadság című napilap hétfői számában írt arról, hogy hamarosan megszülethet a koalíciós egyezség az új titoktörvényről, és már megkezdődtek az előkészületek a titkosszolgálatok összevonására is. Az új törvény abból indulna ki: minél nagyobb kárt okoz az adott információ illetéktelen kézbe kerülése, annál jobban kell védeni.

Vajda Péter, a nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az új törvény tervezete mintegy 60 százalékkal csökkentené a minősíthető adatfajták körét. A szóvivő tájékoztatása szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok összevonása, átszervezése "nem tárgya a minősített adat védelméről szóló törvény tervezetének".

A kormány őszi törvényalkotási tervében még az szerepelt, hogy októberben kerülne az Országgyűlés elé a minősített adatok védelméről szóló törvényjavaslat.

Pető Iván közleményében cáfolta, hogy az SZDSZ megelégedne az újságírók börtönbüntetésének visszavonásával.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.